psbm

psbm

Orbán Viktor - az egyszerű vidéki fiú

2018. február 02. - psbm

Legalábbis látszólag. És ez az, ami számít a választások szemponjátból.

Orbán Viktor ugyanis egy termék, akit el kell adni a választóknak. Helyettesíthetnénk őt egy telefonnal vagy egy intelligens mosóporral is, ha nem csak emberekre lehetne szavazni a választáson. Egyik esetben sem az a fontos ugyanis, hogy mennyire jó valójában az adott termék, az számít, hogy a fogyasztó mit gondol róla a reklámok alapján. Például a Coca-cola vagy a Heinken esetében nem csak a kólát vagy a sört veszi meg a vásárló, hanem egyfajta életérzést is vásárol. Orbán Viktor esetében pedig nem csak egy politikusra szavaz, hanem az egyszerű vidéki emberre, aki lehetőségeihez mérten puritán életkörülmények között él, és mindent megtesz országa védelmében, a munkások, nyugdíjasok, vidéki emberek érdekében. Mert ő is egy közülük.

Nem a véletlen műve az, hogy a 2018-as választások előtt alig több mint 3 hónappal vonattal utazik, Bécsben kolbászt eszik a kis belvárosi standnál. Emellett nemzeti konzultációkat hirdet, amiben meg szeretné tudni, hogy mit gondol az ország lakossága, mert ő csak és kizárólag  a népet képviseli. Ez egy felépített kommunikációs stratégia.

És ez nem is most kezdődött.

Debreceni József, Orbán Viktorról szóló könyvében végigveszi a lépéseket, ami ehhez vezetett. Gyurcsány Ferenc színrelépéséig Orbán és a Fidesz számára sétagaloppnak tűnt a 2006-os választás megnyerése. Mikor az MSZP támogatottsága egyre nőtt a közvéleménykutatásokban, akkor Orbán taktikát váltott, és elment egyfajta populista irányba. Felelőtlen ígéretháború alakult ki a két oldal között, és ennek a fordulatnak a része volt az imidzsváltás is. A fiatal értelmiségiből a nép gyermeke lett. 2005-ben nemzeti konzultációt hirdet, ahol minden magyar emberrel kontaktusba akar kerülni.*

A 2006-os miniszterelnöki vitán ellenfeléhez képest egy ódivatúbb öltönyt viselt. Ezzel is azt a látszatot akarta kelteni, hogy ő nem az elit része, éppen velük áll szemben.

És azóta is eljőjönnek ezek a panelek, főleg a választások közeledtével. A mai politikának fontos része a bulvár, hiszen azon keresztül nagyon nagyszámú választót lehet elérni. Bemutatva az esendőséget, többen tudnak azonosulni a politikussal. Nem véletlen, hogy ellenzékben Orbán minden ilyen lehetőséget kihasznált. Folyamatos TV-szereplések, riportok, család bemutatása, közös családi fényképek az újságokban.

A következő ciklusban is volt példa erre, de azért már csökkenő mértékben. A 2013-as árvíz idején a youtube csatornáján - korát megelőzve-  napi vlog formátumban számol be gáton tett látogatásairól. A youtube csatornáján minden rész megtalálható még. 

Emlékezetes a 2013-as hóhelyzetről készült kisfilm is. Úgy viselkedik, mint egy valóságshow-hős. A tanácsadói is tudják, hogy mekkora hatása van ezeknek a kisfilmeknek az emberekre.

Nem lepődnék meg, ha az elkövekezendő időkben, a választások előtt megnövekedne az ilyen típusú videók száma. Még néhány utazás, nyugdíjasok meglátogatása. Vagy lehet, hogy újra összeáll egy meccsre a felcsúti öregfiúk?

Ti milyen forgatókönyvet képzelnétek el a miniszterelnök következő videójához?

 

Ha érdekelnek a témák a PolitikaSport és a Gazdaság világából, akkor kattints a Követés gombra vagy kövess Facebookon!

*Forrás: Debreczeni József: Arcmás, Noran-Libro Kiadó, 2009, 233-235. oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://psbm.blog.hu/api/trackback/id/tr4313626758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.02.03. 14:35:14

"Orbán Viktor ugyanis egy termék, akit el kell adni a választóknak."

A szart is el lehet adni, ha szépen van csomagolva. Igény pedig van rá.

2018.02.03. 14:40:52

"Nem a véletlen műve az, hogy a 2018-as választások előtt alig több mint 3 hónappal vonattal utazik, Bécsben kolbászt eszik a kis belvárosi standnál."

Ez lószart sem ér, vidéki prosztó fideszesnek még hihető. Egyedül nem merné ezt megtenni, csak 10-20 gorilla kíséretében, és ez mindent elmond. Ebben még Kádár elvtárs is különb volt.

kvadrillio 2018.02.03. 14:44:37

NA, EZT HÍVJÁK....CEZAROMÁNIÁNAK !!!!! TÉLLEG BETEGEK A FIDESZESEK !

Kövér László: igen, a Fidesznek lejt a pálya
szerző:
hvg.hu
172

Magukra szabták a választókerületeket, hogy az ellenzék ne rúgjon labdába.

Elismerte Kövér László, az Országgyűlés elnöke és a Fidesz választmányi elnöke, hogy a választókerületek újraszabásakor azon voltak, hogy "az ellenzék ne rúghasson labdába".

ŐRÜLTEN BETEGEK EZEK, MIND...

kvadrillio 2018.02.03. 14:47:59

@kvadrillio: ...ÉS AKKOR UGYE ez választási csalás ??? és a tettestársakat is le kell sittelni ugye ???!!!

staropramen 2018.02.03. 14:52:35

Terméknek elég gagyi.Legalább annyira mesterkélt a bécsi vonatozás, mint ha rogán cili tehenet fejne az anyósánál Szakonyban.
Az egyszerű vidéki ember nem vesz a táskájának külön ülőhelyet, hanem tudja, hogy mire való a feje fölött lévő csomagtartó.

Janossz 2018.02.03. 14:59:59

@staropramen: Rosszul tudod. Azt írta az újság, azért vett jegyet a rém elegáns hátitáskájának, hogy ne üljön mellé senki...Szerintem a vagonban se utazhatott más, rajta, meg a testőrökön kívül, de, ha ő mondja, biztos úgy van.

kvadrillio 2018.02.03. 15:05:15

THOMAS PIKETTY KISZÁMOLTA, TÖBB PROFIT MEGY KI MAGYARORSZÁGRÓL NYUGATRA, MINT AMENNYI UNIÓS TÁMOGATÁS VISSZAJÖN...
THOMAS PIKETTY MAGYARORSZÁG RENDSZERVÁLTÓK ÁLTALI KIRABLÁSÁRÓL ÉS A VOLT SZOCIALISTA ORSZÁGOK KIFOSZTÁSÁRÓL.....

A A A rendszarváltók bűnei, avagy ...hogyan adták el Magyarországot, a magyarok munkahelyeit, a magyarok vagyonát, ingatlanait, földjeit és egyéb értékeit....., a külföldieknek.....

Olyan országokban, amelyek határozott célokkal rendelkeztek, például meg kívánták védeni a munkahelyeket és állami tulajdonban igyekeztek tartani a stratégiai fontosságúnak tartott cégeket, a privatizáció sokkal mérsékeltebben haladt, sőt Lengyelországban meg is akadt, mert a kormányzat a neoliberális politikát követő magyar kormánnyal ellentétben szociális szempontokat is figyelembe vett és ebben a szakszervezetek támogatását is élvezte.

A külföldi tőke térségbeli térnyerését Thomas Piketty új cikke is megerősíti, mely szerint a nyugati befektetők fokozatosan megszerezték a posztszocialista gazdaságok állótőkéjének negyedét (a lakáspiacot is beleértve), a vállalatokat tekintve ötven százalékát, a legnagyobb cégek esetében pedig még többet.

Külföldi tulajdonú ország

A magyar cégek felvásárlása és az új, zöldmezős beruházások biztosították a magyar gazdaságnak a tőkét, a költségvetésnek pedig az óriási bevételeket. A magyar gazdaság megkezdte bekapcsolódását a világgazdaságba, alacsony bérű összeszerelő országként, már amikor nem zárták be végleg a külföldi tulajdonosok a velük együttműködő hazai szereplőktől megszerzett vállalatokat. A „hatékonyságnöveléshez” az állam is hozzájárult, bevételeit mindinkább az egymillió inaktivitásba vonuló dolgozó feltétel nélküli jövedelmeire költve.

Az elhibázott és túlzott, a külföldieket előnyben részesítő privatizáció súlyos következményekkel járt. A naiv hazai gazdaságpolitika még a közműcégeket is privatizálni kezdte, különböző külföldi vevők számára, hogy ne alakuljon ki monopólium a piacon. Mihályi Péter könyvéből azonban kiderül, hogy
a Bayernwerk, a Ruhrgas vagy a Powergen olyan külföldi cégek, amelyek külön-külön jelentkeztek egy-egy magyar közműcégért, majd otthon, Németországban óriásfúziók révén egyesültek,

és végül mégiscsak létrejött egy külföldi monopólium. A megszülető E.ON cégcsoport például a hazai áramszolgáltatásban 2007-re már 45 százalékos, a földgázkereskedelemben 28 százalékos részesedéssel rendelkezett.

A korábbi éltanuló ekkor sem eszmélt, mert a leckét félreértve azt hitte, hogy a piaci, külföldi monopólium sokkal jobb, mint a hazai, állami. Így végül az adósságvezérelt gazdasági növekedésnek is köszönhetően Magyarországon 2006-ban a nettó külföldi eszközök a GDP százhúsz százalékát tették ki, míg a többi közép-európai országban legfeljebb hatvanat (lásd a cikk végén). Épphogy alábbhagyott a gazdaság privatizációja, amikor már meg is kezdődött a kétezres évek eladósodási hulláma.Így hazánk vált az egyik legeladósodottabb országgá....
...........................ÉS TOVÁBB....................ÉS TOIVÁBB..................ÉS TOVÁBB.............................................

kvadrillio 2018.02.03. 15:09:08

"""A naiv hazai gazdaságpolitika még a közműcégeket is privatizálni kezdte, különböző külföldi vevők számára,""" ÉS EZEK A DÖGHÜLYÉK, ÁRTALMAS FÉRGEK ...MÉG MINDIG VEZETŐI BEOSZTÁSOKBÓL OSZTJÁK AZ ESZET.....UGYEHHHHH :))) BASSZAMEG !

rallus 2018.02.03. 15:13:49

Az a borzasztó, hogy hiába költöttek az egyszerű vidéki fiú besározására milliárdokat (kb. hány lélegeztetőgépnyit?) a bonyolult belvárosi fiúk, növekszik a népszerűsége. Ami a belvárosiakról nem mondható el...
Az elismertségét nem okozhatja a színészkedés, mert abban ellenfelei milliószor jobbak! Ember nem tud úgy hüppögni, mint Gyurcsány a vasúti baleset után.
Száz év múlva már senki nem fog arra emlékezni, hogy mi volt az SZDSZ, de még a maga után hagyott adósságra sem. Orbán viszont nyomot hagy maga után!

kvadrillio 2018.02.03. 15:18:56

@kvadrillio: ...
Külföldi tulajdonú gazdaság, külföldre áramló jövedelem

A hazai gazdasági szektor jelentős lépéshátrányba került és létrejött a duális gazdaság, amelyben egy nagyon versenyképes multinacionális szektor ural akár teljes iparágakat, vagy válik a legfőbb foglalkoztatóvá több településen. Ez a piaci hatalom magyarázhatja, hogy a külföldi vállalatok alulfizetik a dolgozóikat a magyar cégekhez képest: a megtermelt jövedelemből kisebb hányadot fizetnek ki bérként, azaz a bérarány e cégeknél alacsonyabb. „Ha a külföldi és hazai tulajdon aránya felborul, akkor a tőke és a munkajövedelem elosztásának aránytalanságai is növekedhetnek” – mondta erről György László, a Századvég vezető közgazdásza.

A külföldi tulajdonú gazdaság ugyanis – még ha nagyobb növekedésre is lehet képes gazdasági fellendülések idején – a megtermelt jövedelmek egy részét is külföldi tulajdonúvá változtatja.

Nem csak a közműszektorokban, hanem egy másik stratégiai ágazatban, a bankszektorban is így történt ez. A privatizáció segítette a külföldi vállalatokat, hogy Lóránt Károly számítása szerint végül a piac nyolcvan százalékát megszerezzék. A privatizáció ugyanis épp olyan időszakot előzött meg, amikor nagy vállalati összeolvadások történtek a privatizált szektorokban, amelyekben így oligopol piacok alakultak ki – ami azt jelenti, hogy csupán néhány nagy cég uralja a piacot.

E cégek sokkal nagyobb hozamokat értek el hazánkban, mint anyaországaikban. A bankpiacot a külföldi cégek a magyar kormány segítségével hódították meg:
a kormányzat és a bankok is jól jártak a magyar lakosság devizában való eladósodásra ösztönzésével.

A külföldi szereplők vagyonszerzésével megismétlődött az, ami az államszocializmus előtt is jellemző volt. Akkor német, francia, osztrák vagy éppen oszmán kézen koncentrálódott a magyarországi tőkeállomány jelentős része. Ez akkor is és most is azt eredményezi, hogy a statisztikailag mért egyenlőtlenségek alacsonyabbak, mint valójában. Csak a hazai szereplők közötti egyenlőtlenség alacsony, az országot elhagyó jövedelmeket a statisztika nem veszi figyelembe – tudhatjuk Filip Novokmet kutatásaiból.

Nettó külföldi tőkejövedelem a GDP arányában .......

kvadrillio 2018.02.03. 15:22:35

@kvadrillio: ..
A külföldre áramló tőkejövedelem márpedig épp Magyarországon volt a legmagasabb a visegrádi országok között a kétezres évekig, körülbelül háromszorosa a többi országból kiáramló GDP-arányos tőkejövedelemnek. Tőkejövedelem alatt a tőketulajdonosok (többek között a vállalatot vagy épp ingatlant birtoklók) tulajdonlásból származó jövedelmét, például bérleti díjat vagy éppen profitot értjük.

Míg Lengyelországból 2002-ig évente a GDP közel egy százalékára rúgó profit és tőkejövedelem hagyta el az országot, addig hazánkban ez egyes években a hat százalékot is túllépte és tartósan, drasztikusan meghaladta a többi térségbeli országot, 3,8 és 6,4 százalék között ingadozva. A kiáramló tőkejövedelem aránya 1995 és 2007 között megduplázódott. Az arány növekedése minden visegrádi országban lejátszódott.

Piketty és Novokmet friss számításai szerint pedig nem csak a kilencvenes években, hanem
2005 és 2015 között is átlagosan Magyarországot hagyta el a legtöbb külföldi tőkejövedelem évente,

nem csak a visegrádi országok között, hanem a közép-kelet-európai térségben is.

Eközben Szlovéniából vagy éppen Romániából átlagosan ennek kevesebb, mint a fele megy külföldre.

A francia közgazdász adatairól György László elmondta, hogy azok megerősítik azt a korábbi lengyel kutatást, amely „2012 körül megmutatta, hogy az uniós források több, mint fele végül visszaáramlik a nyugati országokba. Így az uniós támogatások nagy részben a nyugati nagyvállalatoknak nyújtott közvetett támogatásnak tekinthetők, a közép-európai országokon keresztül”.

Nyugat-Európa Magyarország egyik legnagyobb haszonélvezője

Ha ilyen sok tőkejövedelem és profit hagyja el a térséget, akkor fontos kérdéssé válik, hogy mennyit kap vissza Magyarország piacainak megnyitásáért és a magyar szempontból elhibázott privatizációs modell következményeinek enyhítése érdekében.

Thomas Piketty. Forrás: Flickr. Fronteiras do Pensamento / Greg Salibian.

Thomas Piketty számításai szerint 2010 és 2016 között a profitok és más tőkejövedelmek éves kiáramlása átlagosan a GDP 7,2 százalékát tette ki Magyarországon, tehát ennyivel csökkentette a külföldi tulajdonú gazdaság a nemzeti jövedelmet. A közgazdász szerint ugyanebben az időszakban az uniótól hazánkba érkező éves nettó támogatások átlagosan épphogy elérték a magyar GDP négy százalékát.

kvadrillio 2018.02.03. 15:26:46

@kvadrillio: HÖSZI PIKETTY, HOGY RÁVILÁGÍTOTTÁL ARRA, AMIT EZ A FENTI ÁLNOK ÉS ALJAS POLITIKUSOK ÁLTAL KIZSIGERELT NÉP, MÁR 30 ÉVE ÉREZ A SAJÁT BŐRÉN.......ÉS EZEK AKARNBAK ÚJRA MEG ÚJRA KORMÁNYOZNI ????!!! :o)))

Ezért alacsonyak a bérek

A magyar gazdaság külföldi tulajdonba adása miatt a magyarországi tőkejövedelmek egyre nagyobb része áramlik külföldre, ez pedig az alacsony fizetések mögötti okok egyike lehet. Több cikkünkben mutattunk rá, hogy a magyar munkaerő részesedése a megtermelt jövedelemből a visegrádi országokban átlagosan tíz százalékponttal alacsonyabb, mint a nyugat-európai országokban. Egyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy emiatt a közép-európai országokban kevésbé éri meg dolgozni, hiszen a létrehozott értékből a dolgozó kisebb részt kap, mint nyugati társa.

Erről kérdeztük meg a jövedelmi egyenlőtlenségek egyik legfontosabb szakértőjének számító Thomas Pikettyt. A közgazdász a Makronómnak elmondta, hogy
„az alacsony bérarány és a külföldi tulajdonosok jövedelmei között valóban összefüggés állhat fenn”.

Forrás: Flickr. Fronteiras do Pensamento / Greg Salibian.

„A térség alacsony béraránya nagyon erős és szemléletes bizonyítéka annak, hogy a külföldi tulajdonosok valóban magas hozamokat érnek el a kelet-európai országokban” – nyilatkozta Piketty. Hozzátette, hogy „emiatt nem csodálkozhatunk azon, hogy a kelet-európai politikusok gyakran hivatkoznak arra, hogy
a külföldi befektetők a piaci erejüket arra használják, hogy alacsonyan tartsák a béreket, és így extraprofitot érjenek el”.

Ez összhangban áll a Magyar Nemzeti Bank jelentésével, amely szerint a külföldi vállalatok alulfizetik a magyar munkaerőt.

A következmények pedig súlyosak, hiszen a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenség akadályozza az innovációt, a vállalkozásokat és egy olyan rossz egyensúlyt tart fenn, amelyben a magasabb adók, az alacsony bérek, a magas adóelkerülés és a rossz minőségű közszolgáltatások megnehezítik a kormányzatnak a szegénység felszámolását.

Ráadásul a profit sokkal jobb forrása lehet a beruházásoknak, mint a támogatások, mivel utóbbi elszakadva a gazdasági szereplőktől bonyolult adminisztratív folyamatokon keresztül jut el a gazdaságba. És akkor a támogatások okozta ösztönzési problémákat (az úgynevezett holland kórt) még nem is említettük.

Az egyik fő európai törésvonal

„Brüsszel, Párizs vagy Berlin nehezen érti meg, hogy miért nem mutatnak a keleti országok több hálát az uniós támogatások miatt. Ők viszont úgy látják, hogy a térség nyugati befektetéseinek megtérülése magas volt, az országokból külföldre áramló profit pedig jelentősen meghaladja az uniós támogatások mértékét” – mondta el Piketty legújabb cikkére utalva.

Írásában a szakértő egyébként amellett érvel, hogy
a nyugati gazdasági hatalmak úgy tekintenek az egyenlőtlenségre, mintha az természetes lenne.

Eközben feltételezik, hogy a szabadkereskedelem a jólét méltányos elosztását eredményezi és úgy vélik, hogy ebből a természetes módon létrejövő egyenlőtlenségből méltányossági alapon nagyvonalú támogatásokat adnak a lemaradóknak. Azonban a jövedelmi és vagyoni viszonyrendszerek végtelenül bonyolultak, főleg egy az EU-hoz hasonlóan nagy politikai egységben, így a vagyoni viszonyok szabályozását nem lehet kizárólag a piac jóindulatára bízni.

Piketty reméli, hogy teljes szellemi és politikai megújulás következik Európában a 2018-as évben.

kvadrillio 2018.02.03. 15:28:24

Piketty reméli, hogy teljes szellemi és politikai megújulás következik Európában a 2018-as évben. .....ÚGY LEGYEN !!!!!.......HOGY A SOKMILLIÓ KIFOSZTOTT NÉP, A 99 %%%%%%%%.....ÚJRA EMBERHEZ MÉLTÓ ÉLETET ÉLHESSEN !

MERHA NEM, AKKOR TÉLLEG NAGYBAZMEG LESZ EZEN A BOLYGÓN NEMSOKÁRA !!!!!

morph on deer 2018.02.03. 15:37:24

“...egy termék, akit el kell adni a választóknak”

És most ebben mi a hír?
Ez az egész semmi egyébről nem szól, csakúgy, mint a politikai kommunikáció.
Nem véletlen, hogy ugyanazok a reklámlélektani eszközök kerülnek alkalmazásra, mint pl a mágneses matracok eladásakor, ugyanaz a bóvli, ugyanaz a vevőkör is.

“Bécsben kolbászt eszik”
Az nem kolbász volt, hanem virsli, - ha legalább ebben igazat mondott..!

A jó hír az, hogy már Bécsben is ismerik, így aztán nem is kapott evőeszközt. Nehogy valahogy megzavarja a nagy embert, vagy akadályozza az étkezésben, mert hogy nézne az ki, nem? Azonnal hitelét vesztené mint a fidesz vezetője, ez teljesen nyilvánvaló.:)

kvadrillio 2018.02.03. 15:44:39

HOPPPÁÁÁÁ ! ERRE MEG MOST VÉLETLENÜL AKADTAM RÁ !
HOGY MIKNEM ZAJLOTTAK 95-96 TÁJÉKÁÁÁÁÁN...........:)))))
kis fejedelemséget.
Zsidó betelepítés Magyarországra
www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk1/zsidbetel.htm

Göncz Árpád elnöksége első ciklusában, a forró napokban, amikor sok jó tanácsra volt szüksége, hét- vagy nyolc ízben járt Amerikában, ennek a világszövetségnek a vendégszeretetét élvezve. Ennek egyik leányvállalata, az Emanuel Alapítvány - és a Soros rendezte meg ott egyik darabjának a bemutatóját, amiről a ...

kvadrillio 2018.02.03. 15:45:52

@kvadrillio: HOPPPÁÁÁÁ ! ERRE MEG MOST VÉLETLENÜL AKADTAM RÁ !
HOGY MIKNEM ZAJLOTTAK 95-96 TÁJÉKÁÁÁÁÁN...........:)))))
kis fejedelemséget.
Zsidó betelepítés Magyarországra
www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk1/zsidbetel.htm

Göncz Árpád elnöksége első ciklusában, a forró napokban, amikor sok jó tanácsra volt szüksége, hét- vagy nyolc ízben járt Amerikában, ennek a világszövetségnek a vendégszeretetét élvezve. Ennek egyik leányvállalata, az Emanuel Alapítvány - és a Soros rendezte meg ott egyik darabjának a bemutatóját, amiről a ...

NA, MOST EZT ELOLVASOM...:)

morph on deer 2018.02.03. 15:48:54

@rallus:
“Az a borzasztó, hogy hiába költöttek az egyszerű vidéki fiú besározására milliárdokat...”

Arra a 12 milliárdra gondolsz, amibe a kampány került?
Azért volt némi hatása, hiszen a megkérdezettek jó része úgy tudja, hogy Soros indul a választásokon. :)))

“Orbán viszont nyomot hagy maga után!”

Ez igaz!
Lásd például Nicolae Ceaușescu példáját: őt sem lehet csak úgy elfelejteni!
Utána is maradt még stadion is, a falujában, szóval van remény orbán esetében is!

kvadrillio 2018.02.03. 15:57:14

HMM MM......ÉS AKKOR SUKORÓIBIZNISZT IS MEGÚSZTÁK UGYEHHH ???
Most azonban álljunk meg egy pillanatra. 1995-96-ban adva van egy "belső válsággal" küzdő ország, ahonnan kimenekül a tőke, amint azt az Ingatlanbefektetés a liberális sajtó szóhasználatát idézve írja, meg egy stabil, ahol éppen ennek a stabilitásnak a következtében minden eladó. Itt mindenki szegény, s a napi fennmaradás érdekében mindent el kell adni. Legalábbis ezt mondják azok, akik a gyors privatizációt szorgalmazzák, intézik. Kik ezek? Az egyik Bokros Lajos, aki "Riccardó" álnéven írt a Beszélőbe gazdasági értekezéseket a rendszerváltás előtt, de ezt soha nem rótták fel neki szocialista elvtársai, sem előtte, sem utána, és akik magát a Beszélőt állítólag üldözték, a másik pedig Suchman Tamás, a marcali zsidó hitközség tisztségviselője, egy marcali zsidó fuvaroscsalád sarja. Történik még ekkor az országban, hogy folytatják a megkezdett bankkonszolidációt, azaz pénzt nyomnak bele olyan bankokba, amelyek előzőleg nagy hiteleket adtak soha meg nem nevezett egyéneknek, cégeknek, és emiatt elvesztették tőkéjük nagy részét, a Nemzeti Bank éléről eltávolítják a református magyar család történelmi nevű Bod Péter Ákosát, és helyére visszateszik a zsidó származású kedvencet, Surányi Györgyöt, s a stabilitás nagyobb dicsőségére a kormány elkezdi tönkretenni, becsapni, elszegényíteni az államszervezet alapsejtjeit, az önkormányzatokat, visszatartva a korábban elprivatizált belterületi ingatlanaikért járó pénzeket, és sikerdíjat ajánlva fel annak, aki rá tudja beszélni őket, hogy fogadjanak el sokkal kevesebbet is, érjék be egykori vagyonuk töredékével. Az ügylet egyik lebonyolítója, aki még ma is bíróság előtt áll: Tocsik Márta. A főbűnösök azonban különböző kitüntetések birtokosai. Itt, a stabil országban, ahová a válságövezetből menekül a tőke, a bankárok havonta leértékelik a nemzeti valutát, s így a menekült ingatlanfejlesztő egységnyi dollárjáért minden nappal nagyobb területre teheti rá a kezét. Bankárjai jóvoltából a magyarnak, legyen akár paraszt, kárpótolt, akár önkormányzat, minden órával több földet kell ingatlanfejlesztés alá bocsátani, hogy ugyanazt az összeget kapja meg érte, mint amit tegnap kapott volna.

1996 elején születik meg a médiatörvény, aminek a következtében gyorsan megalakult a két kereskedelmi csatorna, anélkül, hogy kifizetné az ügylet alapján járó áfát, és egyidejűleg rendszeres pusztítás áldozatává lesz a Magyar Televízió, és a nemrégiben alakult Duna Tv is a létéért, a fennmaradásáért küzd. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, természetesen, hogy mindkét kereskedelmi televízió, de elsősorban a Tv 2, a ma már "mosógép"-tévének nevezett, a Bronfman család tulajdonában van, és az irányítása is ennek megfelelő. Edgar Bronfman úr tudvalevőleg a Zsidó Világkongresszus elnöke. A Horn-kormány mindjárt hivatalba lépése után magas állami kitüntetéssel jutalmazta. Göncz Árpád elnöksége első ciklusában, a forró napokban, amikor sok jó tanácsra volt szüksége, hét- vagy nyolc ízben járt Amerikában, ennek a világszövetségnek a vendégszeretetét élvezve. Ennek egyik leányvállalata, az Emanuel Alapítvány - és a Soros rendezte meg ott egyik darabjának a bemutatóját, amiről a Magyar Fórumban tudósítottunk.

Vessünk azonban egy pillantást a válságban lévő országra is, ahonnan magyar ingatlanfejlesztésekbe menekül a tőke. Ott háború van, pontosabban háború volt, háború dúl jelenidőben, és háború készül a jövőre. A hadsereget állandóan készenlétben kell tartani. Időnként mindenki katona. Senkinek nincs fogalma róla, hogy mennyibe kerül ennek a mindig győztes és mindig számszerű túlerővel szemben győztes hadseregnek a fenntartása, de hogy ez olcsó nem lehet, az nyilvánvaló. A tőkének mégis van útja kifelé. Idézzük újra az Ingatlanbefektetést.

jajjjj anyáááám...hogy ezek a rohadtak mennyi kárt is okoztak a hazámnak és a népemnek !!!!!!!!! ÉS AKKOR NE KÍÍÍVÁNJAK NEKIK HALÁLT ???? UGYAN MÉÉÉRNE ???

kvadrillio 2018.02.03. 15:57:43

@kvadrillio: "A Magyarországon megjelenő külföldi befektetők közül talán az izraeliek vannak a legspeciálisabb helyzetben. Míg a nyugati országok befektetői a rendszerváltást követően érkeztek hazánkba azért, hogy megismerjék az országot és felmérjék a lehetőségeket, addig az izraeli üzletemberek számára Magyarország sok esetben a születés helyét, rokoni, baráti kapcsolatokat jelentett. Ma már kicsit más a helyzet. A Magyarországon jelenlévő legnagyobb izraeli befektetők közvetlenül általában nem kötődnek az itt élőkhöz - ezeket talán az itt dühöngő antiszemitizmus és a velük született mazochizmus vonzza ide -, de szinte minden esetben olyan képviselőt delegálnak üzleteik élére, aki jól ismeri ezt az országot. Így a befektetések és a magyarországi üzletek hátterében valóban dominálnak a közvetlen, személyes kapcsolatok." Fordítsuk le, értelmezzük az Ingatlanbefektetés ezen mondatait? Miért is ne? Még akkor is, ha ez antiszemitizmusnak minősül majd. Az izraeli befektetések zsidók számára létesülnek, azokat magyar zsidók irányítják, akik jól ismerik a terepet. Ennyi. Nincs ez másként a másik befektetési ágazatban, a telekommunikációban sem. Ahol pedig ez csak foghíjasan működik, mint az Állami Televízióban és Rádióban, a foghíjak betömése céljából ezeket állandóan kereszttűz alatt tartják. Addig, amíg olyan homogén nem lesz a vezetés, mint az izraeli üzletek élén, az ingatlanfejlesztésben. Izraelből nézve tehát Magyarország nem egyéb, mint egy nagy ingatlanfejlesztés. .......ÉS TOVÁBB ÉS TOVÁBB......

nemecsekerno_007 2018.02.03. 16:48:42

Bárkiből lehet "egyszerű, vidéki fiú" nem a születési hely számít hanam az, hogy szót ért az emberekkel. A kádári értelmiség és eszmei utódai erre nem képesek. Mondjuk Kádár se ezt szánta nekik, de ez egy hosszabb történet lenne. Szóval jó lenne ha az értelmiség képes lenne szót érteni saját magán kívül másokkal is mert ez nem csak a politikában lenne hasznos, sőt inkább azon túl lenne. Csak meg kell nézni bárilyen tudományos műsort a NATGEO-n v. a Discovery-n hogy tudnak beszélni ezek a tudósok.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.03. 17:09:07

A post a trvialitások szintjén mozog. Arról nem beszél, hogy Orbán ezt a látszatot csak hülyéknek tudja beadni. Értelmes ember tudja, hogy ha Orbán vonaton utazik, akkor az megrendezett, és nem olcsó.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.03. 17:10:51

@nemecsekerno_007: A Fidesz szavazók nem néznek ilyen műsorokat, őhozzájuk nem lehet lemenni kutyába. A Fidesz szavazó nem az igazságot akarja hallani, ezért nem érti meg az igazságot, akármilyen módon mondod neki.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.03. 17:15:00

@rallus: "Orbán viszont nyomot hagy maga után! "

Akkor pelenkázni kéne!

HaD 2018.02.03. 17:21:02

@kvadrillio: matolcsi volt a privatizációs kormánybiztos...előtte a 80-as évek közepétől kizárólag erre gyúrt erre készítették fel...ennyike

rallus 2018.02.03. 17:24:08

@Brendel Mátyás: Ne hidd, hogy mindenkinek csak úgy sikerül, ahogy neked.

vajdasagi 2018.02.03. 17:30:04

@rallus: Azt mondod: Orbán nyomot hagy maga után. Hát ebben igazad van: a nevéhez lesz köthető Magyarország végleges leszakadása. Pedig mi minden jót tehetett volna! Ezer évenként talán egyszer adódik valakinek ekkora lehetőség, hogy a népét jelentősen előrevigye. Ehelyet ő lop és lop és lop. És közben hülyéket és jobbágyokat teremt maga körül. Szóval: történelmi léptékű bűnt követ el. Te is szégyelld magad!

pireza 2018.02.03. 17:39:31

Én azt a videót látnám szívesen, amelyiken a börtönbe vonulása látható.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.02.03. 17:56:07

Azt hogy ez a faszkalap egy mocskos tetű. Mint egy belülről rothadó, kívűlről gyönyörű, piros alma. Belülről azonban agyon van rothadva. Nem azt kell figyelni, birka fidesz szavazó, hogy kívülről milyen, hogy néz ki, hanem azt hogy hogyan cselekszik. Az meg lehangoló.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2018.02.03. 18:06:20

"Ti milyen forgatókönyvet képzelnétek el a miniszterelnök következő videójához?"

Khérlek alássan. A következőt szeretném látni:

Szín: A Parlament közvetlen környéke.
Egyre nagyobb tömeg gyülekezik a környéken. A tömeg dühös. Kiabálnak, nagyon szidják a fidesz-bűnszervezetet, és a Kedves Beteget.
Mindezt utcai közeli- és totálképeken is mutatja a kamera.
A tömeg egyre gyűlik. Már dobálják a Parlamentet. Az őrség, és a rendőrök sorfalat állnak, de mást nem tesznek. "Mi vagyunk a nép", "Ne lőjetek, álljatok át hozzánk!", és hasonló kiabálások hallatszanak. A hatalmas, és dühös tömeg betör az épületbe. Ekkor kézi kamerák közvetítésében látjuk, hogy szobáról-szobára kutatnak a fidesz-bűnszervezet tagjai után. Akit elkapnak, azzal nem bánnak kesztyűs kézzel. Kirángatják őket a Parlament elé, ahol serény kezek már előkészítették a köteleket. "Lógassuk fel őket!" - hangzik egyre több helyről! Nem sokat teketóriáznak, az első bűnözők már lógnak is, amikor óriási üdvrivalgás hallatszik: úgy látszik, elkapták a maffia legfőbb vezetőit, mert most őket rángatják le a lépcsőkön...

Ennyi elég lesz, vagy folytassam?

rallus 2018.02.03. 18:06:56

@vajdasagi: Ez a lehetőség egy csődbe juttatott, lerabolt, eladósított ország irányításának átvétele volt. Ehhez képest:
" Az OECD legfrissebb adataira támaszkodva, a londoni székhelyű Kereskedelmi Unió Kongresszusának (TUC) előrejelzései szerint Magyarországon lesz (OECD országok közül) a legnagyobb a reálbérek növekedése 2018-ban."

Ti meg itt visítatok és csak annyit okosodtatok, hogy már csak nem mérhető dolgokkal vádaskodtok. Ha ez kell a libidótokhoz..

.2017. december 25. - 06:51

"Először márciusban fordult elő az, hogy Magyarország negatív kamattal tudott eladni állampapírt, vagyis gyakorlatilag a befektetők fizettek azért, hogy hitelt adjanak a magyar államnak. Októberre az MNB újabb lépéseinek köszönhetően pedig már az egyéves kincstárjegyeket is negatív hozam mellett sikerült értékesíteni...."

Feltehetően te okos vagy, a nemzetközi bankárok meg hülyék, hogy nem féltik a pénzüket!
Gyurcsányéknak CSAK az IMF adott pénzt, magas kamatra és ide küldte Irina Ivaschenkót ellenőrizni a felhasználást...

rallus 2018.02.03. 18:10:17

@ipartelep: Látod, ez a genetika! Nézz utána, biztosan sok leninfiú, nyilas ás ávós van az őseid között! Biztosan büszkék rád! Okkal!

Pop40 2018.02.03. 18:47:45

@rallus:

Az biztos.
Rákosira is emlékszik mindenki, pedig milyen rég volt már.
Így lesz ez a tolvaj vajdáddal, meg a maffiabandájával is, az oktatás, az eü, a külföldre távozott milliók, a szétlopott ország évtizedekig nyögi majd azt a szart, amit a fideszes söpredék maga után hagy.

Pop40 2018.02.03. 18:51:49

"Ti milyen forgatókönyvet képzelnétek el a miniszterelnök következő videójához?"

Én azt, amit az ország épeszű zöme: mikor Vityát, meg a sleppjét a bűnvádi tárgyalás végén hazaárulásban, különösen nagy értékű lopásban, és egyéb köztörvényes bűncselekményekben bűnösnek találják.

No, abban a pillanatban kéne nagytotált forgatni a fideszes maffiózók hazug pofájáról, mikor bejelenti nekik az életfogytos ítéletet a bíró.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.02.03. 19:00:48

@Pop40: A video utolsó kockái:Orbán és klánjának tagjai(a nagybajszú, a harcsabajszú, a gülüszemű, a ferdeszemű, a debreceni agytröszt, a gázszerelő a tompika) összeroskadva fekszenek élettelenül a parlament falának oldalánál, mint ceau a kárpátok géniusza és neje.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2018.02.03. 19:02:04

@Pop40: Ez nem jó megoldás, mert visszajönnének. És amíg nem jönnének vissza, addig is folyamatos hideg- vagy akár meleg polgárháború lenne. De a 2 millió agyhalott zombijuk előbb-utóbb visszahozná őket. Ugyanis ez egy vallás, amely rendelkezik a vallások egyik legfontosabb kellékével, az irracionális, érzelmi jellegű rajongással. Gyógyíthatatlan is - csakúgy, mint a vallásos hívők túlnyomó többsége. Ezek soha nem nyugodnának bele, hogy a vezérük ül.
Az én forgatókönyvem az egyedül jó itt,a tiéd rossz.

Pop40 2018.02.03. 19:10:04

@rallus:

Ostoba bolsi, tudom, hülye fideszesként tilos minimális szinten is értened a gazdasághoz, de nézd már meg, mennyi volt a nemzetközi kamat-, ill hozamszint Fletó alatt, és mennyi most?

Bár gondolom a fajtádnak még a világszerte zéró kamatszint is a vajdád érdeme. :D

Pop40 2018.02.03. 19:12:00

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár: @ipartelep:

Velem lehet beszélni. Nem siratnám meg őket, az biztos. Ugyanakkor ez túl gyors lenne nekik, egy 2*2-es cellát pedig 40 évig élvezhetnének.

DFK 2018.02.03. 19:28:20

Úgy látom a kommentekből, hogy nagy baj az, 90ben elmaradtak az akasztgatások, hogy nem egy olyan rendszer lett, ahol a baloldalt megfélemlitik, ahol szégyen a baloldaliság, ahol őket kiközösítik, ahol nincs joguk pofázni. Mert most már pofátlanul ávós stílusban akasztgatásokról álmodoznak.

Pop40 2018.02.03. 19:54:22

@DFK:

Bizony, ha fél mszmp-s, kisztitkáros fideszkomcsi bagázst felkötik már akkor, ma nem egy maffiaállam lenne Mo.
De ezt sajna elmulasztotta a nép.

Andy73 2018.02.03. 19:57:25

Valamennyire ez is számít, de nem ez dönti el a választásokat. 2006-ban veszített az "ódivatúbb öltönyben", utána viszont hamarosan akkora lett a fölénye, még vitára sem kényszerül, úgyis kétharmaddal nyer. És ebben nem az öltözet számít, hanem leginkább Öszöd és ami utána jött.

Európai téridő 2018.02.03. 20:30:41

Ennyi Főokos egy rakáson? Csak ámulok és bámulok.

bóvli ország jobban teljesít 2018.02.03. 21:02:25

@VaradiJanos: "Cenzúrázgassàl csak! Baszódj meg!"

Ez marha jó! Az illibbant váradi janika fel van háborodva, hogy nem kapja meg a liberalzmust, a szólás szabadságát.

Mondd már meg, te miféle hibrid állat vagy, hogy azért visítozol, ami ellen harcolsz? Elmeorvos látott-e már?

rallus 2018.02.03. 21:36:10

@bóvli ország jobban teljesít: Megértem a fájdalmadat, mert ha most sem mentek semmire, akkor Gyuri bácsi 18 milliárd dollárjából egy kanyit sem láttok! Már most is a veszélyességi küszöbérték alatt vagytok, de ha sem tank, sem külföldi pénz nincs mögöttetek, akkor nem értek egy kalap szamócát sem.
Nézegess dínós rajzfilmeket! Több méltósággal tűntek el....

felső határ nincs 2018.02.03. 23:33:43

Orbán a legkirályosabb államférfi, akit életemben láttam. Semmi színészkedés nincs benne, teljesen természetes a pali. Helyén van az esze, félnek is tőle a lipsik mint a Jóistentől.

dunántúli gyerek 2018.02.03. 23:42:26

Az van, hogy ha egy egyszerü, becsületes ember, mint Orbán a politikába keveredik, akkor az ellenfelei itthon, vagy Brüszelben, nem értik, hogy létezhet ilyen. Mert már nem is emlékeznek, mikor hallottak utoljára a népéért kiálló, a gondolatait kimondó és felvállaló egyenes embert.

Az egyszerü emberek között meg pont ezért népszerü most a migricirkusz közben már egész Európában.

Valószínüleg sem népszerübb politikus nincs Orbánnál a kontinensen, sem lefutottabb választás. De még ideológus is lehet belőle, meglátjuk, egyelőre egy kiemelkedő reálpolitikus.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.04. 05:37:36

@dunántúli gyerek:

1) Orbán nem a nemzet érdekeit nézi, hanem tönkreteszi az országot, miközben szétlopja.

2) Ezzel csak a hülyéket tudja átverni.

3) Ez a hülye réteg támogatja.

index.hu/belfold/2017/05/16/integrity_lab_kutatasa_a_diplomasok_sorra_fordulnak_el_a_fidesztol/

4) A népszerűsége nem túl nagy:

24.hu/kozelet/2017/12/17/karacsony-gergely-nepszerubb-mint-orban-viktor/

5) Sok népszerűbb politikus van Európában.

Például, míg Magyarországon a politikusok népszerűsége általában inkább negatív, vagy 50% alatt van, addig Németországban inkább pozitív:

www.forschungsgruppe.de/Aktuelles/Politbarometer/

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.04. 05:40:19

@DFK: Nagy a te elmebajod, hogy azt mondod, hogy nagy a baj, hogy ma valakik akasztásról álmodnak, és ezt megelőzendő akasztani kellett volna.

Szépen szúrod magad tökön, de rendesen, tök közelről, nekifutásból.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.04. 05:51:43

@rallus: Te hülye vagy, ha azt hiszed hogy ezek a dolgok Orbántól meg Gyurcsánytól függenek, és nem az adott gazdasági és pénzügyi helyzettől a világban.Nem gyurcsány csinálta a világválságot, és nem Orbán vetett véget neki.

rallus 2018.02.04. 08:13:50

@Brendel Mátyás: Igazad van! Teljesen mindegy, hogy egy focicsapatban Messi, vagy Quasimodo a középcsatár....

nemecsekerno_007 2018.02.04. 11:38:34

@Brendel Mátyás: "A Fidesz szavazók nem néznek ilyen műsorokat, őhozzájuk nem lehet lemenni kutyába. A Fidesz szavazó nem az igazságot akarja hallani, ezért nem érti meg az igazságot, akármilyen módon mondod neki..."

Mellébeszélés. Egyébként meg az eredmények számítanak: sikerül avagy nem. A Fidesz-nek sikerül, az ellenzéknek nem. Persze bárhogy lehet magyarázni a bizonyítványt, de a lényegen nem változtat. Ha az amerika, német v. angol tudós el tudja közérthető nyelven magyarázni azt amit kutat, akkor végképp nincs mentség. Ezt kéne megtanulni. Ez az oktatástól kezdve a vállalatirányításon át mindenhol sokat lendítene rajtunk. De egyelőre csak a parttalan, köldöknéző okoskodást látom. Nem csak itt és nem csak a politikai vitákban hanem a hétköznapokban is. Egyszer majd talán meg fog ez is változni.

Egyébként a kádári értelmiségről itt egész szépen elmondják, hogy milyen szerepet szánt nekik a "Mester":

www.youtube.com/watch?v=9fLbxIhIbvQ&t=7s

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.05. 05:36:32

@rallus: te azt hiszed, hogy Orbán Messi, pedig csak egy Quasimodo, aki beleült a készbe. Ahhoz képst, hogy mikor, és milyen körülmények között játszott, csak lehúzta a csapatot.

Magyarország Obánnal lemarad a környező országokhoz képest:

scontent.ftxl1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/23472291_10156343551300656_4259600858696594532_n.png?oh=c3032224aa5b7cf784fc4581c27a3ebe&oe=5B148084

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.05. 05:54:04

@nemecsekerno_007:

"A Fidesz-nek sikerül, az ellenzéknek nem. "

A szavazókat populizmussal megnyerni nem feltétlenül siker, ha kicsit tovább gondolkodol. Ennyi ugyanis Hitlernek is "sikerült".

"Persze bárhogy lehet magyarázni a bizonyítványt, de a lényegen nem változtat. Ha az amerika, német v. angol tudós el tudja közérthető nyelven magyarázni azt amit kutat, akkor végképp nincs mentség."

Ők sem tudják. Mai fizikusok olyan bonyolult dolgokat csinálnak, amit még egy indexes újságírónak se lehet megmagyarázni, mert hülye hozzá, nemhogy a köznépnek. Olyan ostoba tudományos cikkek vannak az újságokban, hogy még. Az indexes, 444-es stb. cikk zavaros, a külföldi cikk összehányt-fordított változata, amelyen látszik, hogy az "újságíró" kurvára nem fogta fel, mit hord össze, csak összehányta. Inkonzisztens, zavaros baromság. És részben pont azért, mert a tudós cikkét először megpróbálták lehozni hétköznapi szintre, de nem sikerült, mert tulajdonképpen nem lehet.

Vannak bonyolult dolgok, amiket nem lehet leegyszerűsíteni, mert abból csak egy zavaros baromság lesz. És a gazdaságpolitika vagy a migrációs kérdés is ilyen. A hülye, Fideszes szavazó nem fogja fel, hogy a bevándorlók nem jelentenek szignifikáns veszélyforrást, mert nem akarja felfogni. A statisztikához meg hülye. Esze ahhoz van, hogy ha utálja a muszlimot, és 1 muszlim csinált valahol valamit, akkor utálni kell a muszlimokat. Nem tudod lehozni neki, hogy a muszlimok statisztikailag nem veszélyesebbek, mert a gondolkodása tele van hibákkal, mint a szelektív válogatás.

" Ezt kéne megtanulni. Ez az oktatástól kezdve a vállalatirányításon át mindenhol sokat lendítene rajtunk. "

Ja, ha az oktatásban sikerülna az átlag IQ-t 20-szal emelni, az már tényleg segítene, de az egy tök más kérdés. Eddig arról volt szó, hogy az ellenzéki politikus miért nem áll ki, és miért nem tudja elmondani az egyszerű népnek, hogy:

1) Orbánék úgy lopják szét az országot, mint még soha senki. A hülye Fideszes egyszerűen szelektíven válogat, és nem tudsz vele mit kezdeni. Nem fogja fel, hogy Mészáros egy hónap alatt többet lop, mint az MSZP-SZDSZ-t rt összes vád valaha volt.

2) Hogy PAKS II tönkreteszi az országot. Ez nem egy egybites kérdés, és nem tudod lehozni 1 bites szintre.

3) Hogy a bevándorlók nem veszélyesek, viszont a demográfiai probléma veszélyes. Ez se egy 1 bites kérdés, és nem tudod lehozni 1 bites szintre. Ebben statisztika van. amihez a Fideszes szavazó hülye. Meg egyébként is, a Fideszes szavazó olyan hülye, hogy "inkább dögöljünk meg, de az arabokat és négereket akkor is utálom, ha belehalok".

4) Hogy az MSZP-SZDSZ kormányok a körülményekhez képest jobban teljesítettek, mint Orbán kormányai a körülményeikhez képest. Ez egy bonyolult gazdaságpolitikai kérdés, nem tudod lehozni 1 bites szintre.

"De egyelőre csak a parttalan, köldöknéző okoskodást látom."

Ezt pont te csinálod itt és most. Te isa köldöködet nézed, ahelyett, hogy felfognád, hogy Magyarországon hülyék milliói vannak, ami egy igen durva, nehéz probléma. Ezeket meg lehet vezetni, át lehet verni Orbán féle módon, de az katasztrófába viszi az országot. Mást csinálni igen nehéz. Igen nehéz a hülyéket demokratikus, emberi jogokat tiszteletben tartó módon jó útra vezetni.

Itt vagy például te is, téged sem lehet meggyőzni. Dokumentfumfilmekből vett naiv leegyszerűsítéseket szoptál be, és igen naiv módon akarod átvinni a példát a politikába.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.05. 06:23:17

@nemecsekerno_007: de van erre egy nagyon egyszerű, frappáns példa neked:

Meg tudja-e a tudós, a tudományos ismeretterjesztés a kreacionistának magyarázni, hogy az evolúció igaz? Nem, nem tudja, mert a kreacionista azt akarja hinni, hogy az evolúció nem igaz, mert a kreacionista hülye, és mert az evolúció kérdése azért van annyira bonyolult, hogy a kreacionista úgy se fogja fel, félreértse, és találjon magának valamilyen érvelési hibát, amivel kimenti magát.

Na most a menekültfóbiás, hülye, náci Fidesz szavazó is pont ilyen: ő akar abban hinni, hogy a muszlimok nagyon veszélyesek, mert egy primitív náci állat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.05. 06:52:37

@nemecsekerno_007:

vagy itt van a Fideszes szennymédia példája. Lehozta-e a szennymédia az egyszerű nép szintjére az igazságot? Nem, a hazugságot hozta le az egyszerű népnek. Lehoztak egy cikket arról, hogy 1 esetben állítólag egy menekült család Németországban 7ezer eurót kap. Ebből általánosítottak, hogy a német menekült családok sokat kapnak Németországban. Az egyszerű, hülye Fideszes tovább tódítja a dolgot, hogy többet kapnak, mint a németek, és Németország tönkre fog menni. A hanyatló nyugati imperializmus, mint tudjuk, már 70 éve döglődik, de a hülye magyar ember még mindig beszopja ezt.

A bonyolult igazság meg az, hogy:

1) Eleve csak olyan családról van szó, akiknek a döntése elhúzódik. Nem millió, nem százezer, hanem csak tízezres nagyságrendben.

2) A számla nem feltétlenül hiteles.

3) A számla hasonlít valós számlákhoz, de azokon nem kifizetett összeg van, ennek az összegnek csak egy részét fizetik ki.

4) Németországban egy 11 fős családnak a 7 ezer euró nem is olyan sok.

Theát az igazság összetettebb, de a fidióta barom ezt nem hallgatja végig, őt inkább az egyszerű hazugság érdekli, mint a bonyolult igazság.

És nem, nem tudod neki lehozni az igazságot az 1 bites szintjére, mert az igazság nem 1 bites. Hazudhatnál neki egy másik hazugságot, ami 1 bites, de abból mi lenne? Sztálinista-Hitlerista propagandaháború. Az mire jó?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.05. 06:54:42

@nemecsekerno_007: A link az előbbi példához:

A 888 hazugsága már az általuk idézett osztrák cikkből is kiderül, de hát az németül van. És akkor az osztrák cikk is lehet hamis, mert hát ugye az eset eleve német, meg amúgy is. Több német cikket kéne megnézni az esetről.

888.hu/article-elkepeszto-penzeket-kapnak-a-migransok-nemetorszagban

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.05. 07:32:02

@nemecsekerno_007:

Vagy például ez.

888.hu/article-nemetorszagban-elkapkodtak-a-nemi-eroszak-ellen-vedelmet-nyujto-fehernemuket

Meg tudod magyarázni a hülyéknek, hogy a világpiacon van mindenféle termék, az, hogy egy német terméket 80%-ban németek vesznek meg, az normális? Meg tudod magyarázni, hogy a cikkben szó sincs darabszámról? Hogy ha esetleg gyártottak 30-at, és mind elkelt, az nem jelent semmit? Azt, hogy ha sokat vettek meg, az is csak annyit jelent, hogy van sok hülye bepánikolt ember? Mi ez ahhoz képest, hogy Magyarországon Izaurának gyűjtést szerveztek?!

Fölfogják ezek az emberek, hogy a vállalkozót sem külföldiek támadták meg? Fölfogják, hogy Németországban a német nők 99 százalékát németek erőszakolják meg?! Fölfogják, hogy semmi összefüggés nincs a bevándorlás és a nemi erőszak között?!

Nem, mert hülyék.

Ezek a hülye emberek meg azt szeretnék hallani, hogy a büdös niggerek és kecskebaszó nőket erőszakolnak, mindegyik ezt csinálja, és mindegyiket ki kell zavarni. Ezt az egybites, egyszerű hazugságot akarják hallani, nem pedig a bonyolult igazságot, hogy a rassznak és vallásnak nincs köze a nemi erőszakhoz. Hogy nekik szelektíve válogatnak híreket, hogy eltorzítsák a statisztikai benyomásukat.

Na most te jössz, hogy a faszban magyarázod meg ezeknek a hülyéknek 1 bites módon, hogy nincs igazuk?!

nemecsekerno_007 2018.02.05. 09:59:23

@Brendel Mátyás: Hát öcsém, elég reménytelen vagy :)

Én nem arról beszéltem amit te itt írkálsz. :( Egyébként ez itt az élő példa arra amiről beszélek.

Én értem miről írsz, de ez teljesen irreleváns azzal kapcsolatban amit én írtam.
- A PR meg a propaganda az egy eszköz, te meg úgy állsz hozzá mintha az cél lenne.

De hagyjuk, nincs időm, kedvem napokat kommentelni erről. Remélem azért nem ez a típusú problémakezelés van többségben, mert már rég nem működne semmi ebben az országban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.05. 14:56:25

@nemecsekerno_007: Hát öregem, te agyalágyult vagy. A kommentedben semmi nem volt, csak mellébeszélés és érthetetlen zagyvaság. Érv, nulla.

nemecsekerno_007 2018.02.05. 19:27:36

@Brendel Mátyás: "Fűrészelik a szart a poráért" :) ahogy a népi mondás tartja :)

Na ezt csinálod te :) De hajrá, egyszer valami lesz belőle.
süti beállítások módosítása