psbm

Nógrádi György előadása: Németh Szilárd is megirigyelné

2017. október 28. - psbm

A napokban hallgattam meg Nógrádi György előadását, amelyből nem hiányzott a sorosozás és a migránsozás sem. Ha nem lenne valakinek elég a magyar nemzeti vicc tv, a Vajna Televízió, vagy a Lőrinc News híradója, akkor ajánlom a következő előadást:

Az USA helyzetéről többek között a következőket mondta (00:25:13-tól):

„Nagyon messze van a következő négy év. Az USA-ban fogadásokat kötnek arra, hogy Trump kibírja-e a négy évet. Az egyik legkeményebben ellene dolgozó ember, egy magyar származású milliárdos, akit Önök a bevezetőben említettek, a Soros. Én egy dolgot hadd mondjak el, aztán ha Sorosról kérdeznek én boldogan válaszolok. Soros az amerikai Demokrata Párt liberális szárnyának egyik ismert vezetője. Nagyon komoly pénzzel támogatta Hillary Clinton-t saját politikai céljai érdekében. Jelezni szeretném, hogy Trump – kultúrált leszek -  nem szerelmes Sorosba. Nagyon kulturáltan fogalmaztam. Soros nagyon érdekes tevékenységet folytat. Itt felvetődött, hogy mennyire vegyük komolyan. Nagyon, mert az Európai Unió vezetői vele tárgyalnak. Bocsánatot kérek, ha én mint magyar egyetemi tanár írnék tanulmányokat arról, hogy az USA milyen politikát folytasson és szeretnék beszélni az amerikai migrációs politikáról, engem örökre kiutasítanának az USA-ból. Ő ezt teszi. Közli velünk, hogy évi egy millió embert fogadjunk be, közli, hogy mennyi pénzt kellene adni, és közli, ha nincs pénzünk, ő ad kölcsön. Azokkal a feltételekkel, ahogy ő ad, úgy én is adok. Tehát ezeket szeretném elmondani. Van egy nagyon szubjektív megjegyzésem, aztán konkrétan kérdeznek, én válaszolok. 87 éves, a biológiai határ előbb-utóbb mindenkit elér. Második megjegyzés, ő most nősült, körülbelül négy évvel ezelőtt elvett egy fiatal ázsiai hölgyet. Ehhez bátorság kell. Pont.”

Nem maradt el a nemzeti konzultáció ajánlása sem (01:05:58-tól):

„Én azt szeretném mondani, hogy töltsék ki ezt a konzultációs lapot. Segítsék a magyar kormány pozícióit Brüsszelben, gyakorlatilag Magyarország ma a brüsszeli adminisztrációval szemben Európát képviseli.”


Úgy gondolom, hogy egy egyetemi tanár, egy magát komolyan vevő biztonságpolitikai szakértő nem mondhat ilyeneket, még akkor sem, ha nem az egyetemen vagy szakértők előtt tart előadást. Hihetetlen, hogy a Fidesz propagandával egybevágóan azt mondja Nógrádi György is, hogy töltsék ki a nemzeti konzultációt, mert ezzel lehet segíteni a tárgyalási pozíciót Bürsszellel szemben. Nehéz elhinni, hogy vannak olyanok, akik tényleg elhiszik ezt, és azt hiszik, hogy ez nem csak a plakátkampány egy újabb állomása, vagy egy burkolt közvéleménykutatás a Fidesz politikájának népszerűségéről, de láthatóan vannak ilyenek, hiszen sokan visszaküldik. De egy egyetemi tanártól elvárható lenne, hogy korrekten tájékoztasson, a legjobb tudása szerint. Azt pedig nem hiszem el, hogy egy egytemi tanár azt gondolja, hogy ez a – nincs rá jobb szó – bugyuta kérdőív a véleménynyilvánítás eszköze lehet akár. És mivel interneten is ki lehet tölteni, nem névre szóló a kérdőív, így gondolom hamis adatokkal, akár többször is ki lehet tölteni. Brüsszelben nem hiszem, hogy bárki komolyan vesz egy ilyet, ennél egy 1000 fős mintán felvett közvélemény-kutatás is hitelesebb lenne. Persze az se ártana, ha nem lennének befolyásolóak a kérdések.

De ilyen alapvető fogalmakat is a kormánypropaganda szerint használ, mint a migránsok, például Nógrádi György szerint a Jugoszláv háborúból migránsokat fogadtunk be (01:01:17-től):

„Elhangzott az, hogy Magyarország milyen kegyetlen a migránsokkal. Tényszerűen nem igaz, a Jugoszláv-háborúban migránsok tömegét vettük fel. A jelenlegi helyzetben nem akarunk harmadik világbeli migránsokat.”

Hozzátartozik az is, hogy a Jugoszláv-háború nem most volt, akkor nem a mostani Orbán-kormány volt hatalmon. Már az első és a második Orbán-kormány között is nagy különbség volt tettekben és kommunikációban egyaránt, de a mostani magas szintre emelte a gyűlöletkeltés politikáját. A New York Times is írt arról, hogy mi a különbség a migráns és a menekült között. A lényeg, hogy a menekült, üldöztetés vagy az országában dúló háború elől menekült, és ezt bizonyítani is tudja. Tehát a 90-es években Jugoszláviából érkező személyek is menekültek voltak nem pedig migránsok. A téves fogalomhasználat valószínűleg nem szótévesztés, hanem szándékos, mert az előadás során én csak a migráns szót hallottam.

A következő napirendi pont Soros György burkolt „leterroristázása” volt. A felvetés az volt, hogy körülbelül egy hónapja a tv-ben az a  hír jött le [megj.: vajon melyik TV-ben???], hogy az USA-ban civilek egyszázhúszezer aláírást gyűjtöttek azért, hogy nyilvánítsák  Soros Györgyöt terroristának, a kérdés, hogy ezzel foglalkozik-e az USA kongresszusa? Ahelyett, hogy azt válaszolta volna erre Nógrádi György, hogy  a kérdés feltevés értelmetlen ebben a formában, mert az oldal,ahol kiírták a petíciót az a Fehér Ház petíciós oldala, és annyi a következménye, hogy 60 napon belül válaszolniuk kell, ha összegyűlik 100 000 aláírás, tehát a Kongresszusnak ehhez semmi köze, azt válaszolta, hogy (01:23:52-től):

„Előbb-utóbb kénytelen lesz, de az amerikai átlagembernek is elege van Sorosból, ez azt mutatja. Százezer aláírás kellett, sokkal több összejött, mert Soros tevékenységét az Egyesült Államokban is nagyon sokan elítélik.”

Valóban 150 000-nél is több aláírás összegyűlt erre a petícióra, amely annyi a lakosságszámot figyelembe véve, mintha Magyarországon körülbelül körülbelül 4-5000 fő írná alá. Jelzem, a peticiok.com nevű magyar oldalon több mint 8000 aláírás gyűlt össze Beer Miklós, Veiszer Alinda, Hajós András, Gundel Takács Gábor, Gégény István által benyújtott petícióra, amely arról szól, hogy nem csak a határokat kell megvédeni, hanem amellett az emberséges társadalmat is. Ahogy a petíció fogalmaz:

"Ijesztő látni, ahogy normális életet élő polgárok félinformációk, számukra ismeretlen tények és meg nem ismert emberek kapcsán egymás ellen fordulnak, a jó szándékra halállal fenyegetéssel válaszolnak".

A szöveg ezzel zárul:

"Mondjunk nemet együtt a félelem eluralkodására! Védjük meg közösen az emberséges társadalom határait!"

 Azonban látszik, hogy egyértelmű cél egy ellenségkép gyártása. Korábban ezek voltak a migránsok, most Soros György. A neve – nem számoltam meg – de lehet akár 100-szor is elhangzott az előadás során, illetve a kérdésre adott válaszok során. És ez még csak nem is Nógrádi György hibája egyedül, hanem Rogán Antalé, Németh Szilárdé és társaié, ugyanis rengeteg kérdés is érkezett ezzel kapcsolatban a közönség soraiból, csak a válasz nem a tisztánlátás irányában született meg, hanem a Fidesz irányában.

Még egy utolsó idézettel búcsúznék, ami az előadás során többször elhangzott (01:02:13-tól):

„… az üléspontom meghatározza az álláspontomat.”

Úgy látszik ez sok mindenkire igaz. Egy egyetemi tanárnak is lehet politikai véleménye, de a politikai propagandába beállni, és egyértelmű ferdítéseket mondani, az már szerintem nem fér bele.

Nem az a baj, hogy valaki hibázik, valamit rosszul mond valaki, hanem az, hogy szándékosan a propaganda érdekeivel egyezően ferdíti el a valóságot. Ezzel a saját szakmai felkészültségét ássa alá, hiszen így a többi információ hitelessége is megkérdőjeleződik. Pedig korábban sokat hallgattam az előadásait, sajnálom, hogy ilyen irányba ment el a mondanivalója.

Nektek mi a véleményetek erről?


Ha érdekelnek a témák a PolitikaSport és a Gazdaság világából, akkor kattints a Követés gombra vagy kövess Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://psbm.blog.hu/api/trackback/id/tr113111632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 20:57:19

@psbm:

Tudom mit írtál.

Fikázod aki a migránsokkal riogat, és Soros féle migránsseggnyalást löketsz.

Mindenki látja.
nem újdonság.

igazi hős 2017.10.29. 21:07:36

@Klemmy: Mért válna el? (Nem kérdés, hogy ki a szar, na de ki a máj?) Orbánnak szüksége van az ilyen emberekre, a NER-ben megvan a helye Nógrádinak, Farkas Flóriánnak, Rezsiszilárdnak, Semjénnek.

psbm 2017.10.29. 21:20:33

@Ballib cenzúrázók réme 25: A szövegértő olvasás még annyira nem megy. A baj az, hogy egy véleményvezér, aki nem mellesleg egyetemi tanár biztat a nevetséges konzultációkitöltésre, a fogalmakat úgy használja, ahogy a kormánypropagandának jó.
Légy szíves mondd el, szerinted van értelme ennek a nemzeti konzultációnak? Persze azon kívül, amit fentebb írtam, hogy ez "a plakátkampány egy újabb állomása, vagy egy burkolt közvéleménykutatás a Fidesz politikájának népszerűségéről,"

postumus mumus 2017.10.29. 21:22:39

Ezt a barmot felesleges elemezgetni. Úgy hülye, ahogy van. Ezek a hatökrök, orr bánnal együtt a semmiről vitatkoznak. Ugyanis senki nem akar terrorista migránsokat. Ezzel nem fognak választást nyerni, mivel mindenki egyetért velük. A menekülteket meg segíteni kell, mert háborúból menekülnek. A semmivel kardoznak ezek a faszkalapok, mert már soros is azt mondja, amit ők. Valami több évvel ezelőtti soros nyilatkozatról böfögnek, hörögnek, amit tervnek kereszteltek, de azt a nyilatkozatot rajtuk kívül már mindenki el is felejtette, annyiszor változtattak rajta.

Jakab.gipsz 2017.10.29. 21:24:41

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Álmagyarokat emlegeted, keressük meg őket: TGM, Heller, Kertész Ákos, Dávid Péter, Bartus folytassam vagy folytatod?

moonlight777 2017.10.29. 21:24:47

@psbm:

Azért baromság, mert Nógrádi igenis jól látja és értékeli a folyamatokat, a többi meg nettó hazug, gusztustalan lejáratás, semmi egyéb.

moonlight777 2017.10.29. 21:27:37

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Szerintem pont magadrók beszéltél, bemutatkozás gyanánt...

psbm 2017.10.29. 21:35:47

@moonlight777: Ez meg csak üres vagdalózás, amit te írsz, úgyhogy be is fejeztem a veled való párbeszédet.

postumus mumus 2017.10.29. 21:37:07

Azzal, hogy kerülik a menekült kifejezést, csak maguk alatt vágják a fát. Mert az általuk említett terrorista migránsokat senki nem akarja. Tulajdonképpen azt szajkózzák állandóan, ami ellen mindenki küzd. Hogy európában ne legyenek terroristák. A migránsozással nem lógnak ki a pártok közül. Az emberek azért nem fognak rájuk szavazni, mert LOPNAK.

moonlight777 2017.10.30. 00:23:17

@psbm:

Amit meg te írsz, az nettó rágalmazás, meg lejáratás, semmi más.

tomfree 2017.10.30. 06:21:10

Nyilvánvaló, hogy a témát átjárta a belpolitika, de ha lefejtjük a dolgokat, rájövünk, hogy komoly gond a jelenlegi helyzet. A migránsok nagy része olyan országból érkező fiatalember amely nem számít háborús övezetnek (Pakisztán, Marokkó stb), azonkívül a többség papírok nélkül érkezik. Ez tarthatatlan, semelyik másik nyugati ország nem engedi ezt meg (USA, Ausztrália), nem ad menekültstátuszt bemondásra. Azokon a helyeken, ahol tömegben gyűltek össze ezek az emberek, komoly társadalmi problémát okoznak, hiszen hozták magukkal az otthoni viselkedésüket, vallásukat, kultúrájukat. Az integrálásuk ebben a tömegben (és a vallásuk miatt) lehetetlen. Ez a fő probléma és amelyik politikai erő ezt meg tudja akadályozni az dolgozik annak az Európának az érdekében amelyet Schumanék létrehoztak Európa érdekében annak idején. Tisztában vagyok azzal, hogy amit a Fidesz most művel az nettó politikai propaganda és a kötvényekkel szemen köpik magukat a pénzért, de ezt a helyzetet valahogy meg kellene európai szinten fékezni, de ahogy nézem senki sem képes/hajlandó erre.

postumus mumus 2017.10.30. 06:46:52

@tomfree: Az ilyen embereket mindenki viszzaküldi. Nemcsak hazudós orr bán, hanem MINDENKI. Még soros, merkel és macron is. Akkor miről vitatkozunk? Hazudós csutiparaszt miben is mond újat? Semmiben. Inkább arról beszéljen, arról konzultálgasson, miért LOP.

postumus mumus 2017.10.30. 08:17:13

@Jakab.gipsz:Nem a milliárdos soros, nem merkel miatt lesztek karóba húzva, hanem a magyar nép ellen elkövetett milliárdos állami sikkasztásotok miatt. Jobb ha erre felkészültök.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.30. 08:21:11

"például Nógrádi György szerint a Jugoszláv háborúból migránsokat fogadtunk be"

És ez abszolút igaz is, bár Nógrádi pontosabban is fogalmazhatott volna. A miográns szó gyűjtófogalom, beletartozik a menekült és a gazdasági bevándorló is.

Mellesleg Jugoszláviával határosak vagyunk/voltunk, ezért teljesen természetes, hogy befogadtuk az onnan érkező menekülteket. Majd ha lesz közös határunk Afganisztánnal, Szíriával, Líbiával, akkor lehet őket menekültként kezelni.

VaradiJanos 2017.10.30. 08:24:03

Már rég elküldték volna az emberek Orbánt és sleppjét a francba ha nem lennének a politikában a gulyásmancik és füttypetik, a neten pedig a @taga20 és postumusmanus féle izék. Tulajdonképpen az àltaluk képződő hányinger tartja a helyén Orbánt, nekik lehet hálás. Én már rég másra szavaznék, de elolvasok egy taga20 böfögést és ez mindig megerősít abban, hogy nyerjen az aki ezeket a kukacokat biztosan lent tartja a sárban .... a helyükön. Inkább a tolvaj mint ezek.

postumus mumus 2017.10.30. 08:42:21

@VaradiJanos: Ott a bibi kisöreg, hogy nem velem hadakozol, én ugyanis nem indulok a választáson. Nem köztem és orr bán között kell választanod, hanem orr bán és az ország morális felépülése között. Mintha orr bán és mocskos, rühes tolvaj bandája jobb lenne! Hát öreg, azok nyilvánosan fényképeket köpködnek, akasztásról nyilatkoznak, meg bayer módra okádnak, még akkor is amikor jobban teljesítve hatalomban vannak. Nyilvánosan, tévében, rádióban. Meg még milliárdokat lopnak is. Ha neked ez jobban tetszik pár fórumozó kiakadásánál nyugodtan válaszd őket. Elvégre te is egyívású csatornapatkány vagy, mint ők, neked az ilyenek nem okoznak gondot. Csak az orr bánt basztatók zavarnak.

postumus mumus 2017.10.30. 08:51:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Rosszul tudod. Kevered te is a migráns fogalmát. A migráns szó gazdasági betelepedést jelent valahova, mint a dolgozó magyarok nyugaton. A menekült meg háború, fegyveres konfliktus elől menekül.Olvasd el ezt, és képben leszel:
m.origo.hu/itthon/20150909-migrans-menekult-europai-unio-bevandorlas-illegalis-bevandorlas-fogalmak.html

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.30. 09:00:00

@postumus mumus:

Akkor lesz valakiből menekült, ha megkapja a menekültstátuszt. Addig migráns. Aki meg az első biztonságos országon túl "menekül", az per definitionem nem lehet menekült.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.30. 09:04:02

@postumus mumus:

Tehát a menekült fogalomnak nincs olyan definíciója, amely alapján a kiskedvenceidet menekültnek lehetne nevezni.

Netuddki. 2017.10.30. 09:31:39

Amikor délben a fideszrádióban feltűnik ez a nímand, mindig eszembe jut, hogy a kamuegyetemes botránya után pár hónapig parkolópályán tartotta a tolvaj fidesz. Utána megint elővették, hátha a népek elfelejtették ki is, mi is a professzor úr. Muhaha! Balfaszok.

VaradiJanos 2017.10.30. 09:33:31

@postumus mumus: nem, Orbàn lopásai is zavarnak, de a fajtád is lop, csak most picit kevesebbet tud. Ez nem menti a másik felet, de inkább ők, mint a fajtád. Megfogadtam, hogy nem megyek le többé a szintetekre, ezért nem fejtem ki, hogy pontosan mit értek a “fajtád” alatt. És nem, nem a zsidót, hiába próbálnád arra kihegyezni. Legyen szép napod!

VaradiJanos 2017.10.30. 09:35:00

@Netuddki.: tényleg balfaszok? Miért, nagyon nyerésre álltok, világ eszei? Muhaha

Netuddki. 2017.10.30. 09:35:39

@postumus mumus: Hát te kijafszom nick vagy?
Az aktivitásod alapján, mindig ezekkel a közismert fidelitasos hülyegyerek nickekkel vitatkozol. Nem csodálkoznék, ha valamelyik hülyegyerek másik nickje lennél. Ugyanis a normálisabbak már régen ignorálják ezeket a kis köcsögöket. De te látom szereted ha még több hozzászólást generálnak ezek a nímandok.

Fideszes vagyok tehát lopok 2017.10.30. 09:41:12

@VaradiJanos:

Igazad van Jani nyugger. Ma a te hozzád hasonló ostoba proli fajzat politikusai állnak nyerésre. De egyszer majd te is besokallsz és saját kezüleg akarod majd kaszélre hányni Orbán gazdidat. Úgy mint 30 éve Kádár gazdidat. Akkor is kellett a sötét agyadnak vagy 30 év mire rájöttél hogy az imádott vezéred a te fajtádat valójában csontig átkúrta. Meg most is kell nekd vagy 10-15 év. Majd meglátjuk hogy tényleg van-e annyi eszed, mint amennyit ma sehol se látni nálad.

Fideszes vagyok tehát lopok 2017.10.30. 09:45:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

te Kisnógrádi, a migránsok azok a magyarok, akik gazdasági menekültként hatolnak be 600 ezres seregben a Nyugati országokba hogy elvegyék az ottaniak munkáját.

Jó lenne mi, ha a nyugatiak hallgatnának erre az elmebajos Nógrádira és lövetnének a gyerekeidre? Mert gondolom, hogy a te gyerekeid csak nem olyan hülyék mint te, hogy veled meg az imádott Orbán diktátoroddal rohadjanak meg egy országban?

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.30. 10:04:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mellesleg nincs olyan, hogy gazdasági bevándorló. Csak bevándorló. Tessék, belinkelem neked a jogszabályt, a 2007. évi II. törvény végrehajtási rendeletét:

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700114.KOR

Ugyanúgy nem létezik a törvényben _gazdasági_ bevándorlás, mint _megélhetési_ bűnözés.

KissGecihuszár 2017.10.30. 10:11:17

jajjj, a gyuribá, a "nagy mágus"... Érdekes, arra miért nem tért ki, miért nem picsogott, ajvékolt ekkora vehemenciával, hogy a "fantasztikus lehetőségeket" nyújtó letelepedési kötvénnyel honpolgárságot kapott 20 ezer -nagyobb részben nettó nemzetbiztonsági kockázat- "egzotikus" figura mekkora károkat okozott, okoz és fog még a jövőben okozni Hazánk és mert ezen cédulával már EU "polgárrá" is váltak egyben, az egész EU számára?? Ez nem fáj, gyuribá, illetve GECIfidesz seggnyalók?? Mert nekem igen, mint ahogy a Hazámat valóban szerető polgárnak, igenis averzióim vannak bármilyen bizonytalan kimenetelű menekült betelepítésével kapcsolatban, de amennyiben azt az 1294 embert be kell fogadnunk, akkor igenis alaposan káderezzük le őket és elsősorban gyerekeket, nőket, illetve kvalifikált, diplomás, idegennyelveket beszélő orvosokat, mérnököket fogadjunk be, akikből a későbbiekben esetleg haszna is lesz az országnak, mert adózó melót lehet számukra biztosítani.

Roan 2017.10.30. 10:14:48

@libsi nóta bárki unja: Keresd már elő, hogy hol van az, hogy a menekültstátus csak az első szomszédos országig tart? Ugyanis a genfi egyezmény nem ír ilyet, és, ha kicsit is végiggondolod, rájössz, hogy miért is lenne hülyeség ilyen kritérium.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.30. 10:21:50

@psbm:

Ha már itt tartunk kétféle propaganada van.

Azok akik Soros-Terv szerint behoznák a migránsokat az EU-ba számolatlan és szétosztanék őket, valamint azok akik nem.

Akik tudnak kettőig számolni azok az utóbbi csoportba vannak.
Azaz nem a kormánypropaganda mondja hogy állítsuk meg a migránsokat, hanem a józan ész.

postumus mumus 2017.10.30. 10:28:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Menj el a közel- keltre, de nyugodtam elmehetsz észak afrika országaiba is, ott megtudhatd milyen üldözöttnek lenni. Az ottani üldözés nem hasonlít az ittenire, ott lőjek is, meg titkot is metszenek. Igaz ami igaz, itt is van üldözés, de itt a fidesz nem késeket és puskákat használ, hanem jogi szarkavarást. Mondjuk az előbbi jobban alkalmas élet kioltására, ezért menekülnek. A fegyveres üldözők lehetnek az iszlám állam katonái, kadhafi verőlegényei, vagy hasonló ottani gyilkosok. Onnan én is menekülnék. Jó messzire.

postumus mumus 2017.10.30. 10:32:40

@Ballib cenzúrázók réme 25: ÍGy van, ezért nem is értem, hogy ebben hazudós orr bán miért olyan különleges. Senki nem akar terroristákat. A menekülteket, meg orr bánnak is be kell fogadnia nemzetközi egyezmények, az ensz alapokmánya alapján. Megint keveri a szart, a birkák meg isszák szavait.

postumus mumus 2017.10.30. 10:39:33

@Roan: Líbia határos az eu- val. De a többi észak afrikai ország is, egyiptomtól marokkóig és algériáig. Mindenhol lázongás volt az utóbbi években, bizony- bizony fegyveres harcokkal vették át a hatalmat évtizedes diktátoroktól. Lőttek is. Az ott lakók veszélynek és üldöztetésnek voltak kitéve. Aki onnan jön, az bizony menekült.

Roan 2017.10.30. 10:43:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az első biztonságos országra vonatkozó rész nem igaz, a genfi egyezmény nem tartalmaz ilyet. De ha végiggondolod, rájöhetsz, hogy miért lenne hülyeség, ha úgy lenne.

Roan 2017.10.30. 10:54:33

@postumus mumus: Akkor is, ha nem lennénk szomszédos ország. Pl. ukrán helyzet eldurvul, elindul egy orosz offenzíva (csak a példa kedvéért). Belorusszia nem biztonságos, marad Lengyelország, Moldávia, Románia, Magyarország. 44 millió lakosból ha csak a harmada indul meg, és ez oszlik meg a 4 ország között, az is humanitárius katasztrófát hozna. Magyarországon nem tudna kezelni 2-3 millió menekültet, de a lengyelek is megizzadnának 6-8-cal. Éppen ezért a genfi egyezmény nem csak szomszédos országokra vonatkozik.

Nzoltan 2017.10.30. 11:12:00

Eddig olvastam:

"Úgy gondolom, hogy egy egyetemi tanár, egy magát komolyan vevő biztonságpolitikai szakértő nem mondhat ilyeneket, még akkor sem, ha nem az egyetemen vagy szakértők előtt tart előadást."

Miért nem?
Miben állított valótlant?

libsi nóta bárki unja 2017.10.30. 11:21:16

@Roan:
"A Szerződő Államok az országba való jogellenes belépésük, vagy tartózkodásuk miatt nem sújtják büntetéssel azokat a menekülteket, akik KÖZVETLENÜL olyan területről érkeztek, ahol életük, vagy szabadságuk az 1. Cikkben foglalt meghatározás értelmében veszélyeztetve volt, és akik engedély nélkül lépnek be területükre"

Lehet tehát menekült, de itt már illegális migráns, és ennek megfeleően kell valagbarúgni. Vagy szerinted közvetlenül lehet pl. Bangladeshből idemenekülni, te csökött?

libsi nóta bárki unja 2017.10.30. 11:26:50

@postumus mumus:
Vagy éppen azok közé tartozik, akik másokat menekülésre kényszerítettek, amíg nekik kedvezett a hadiszerencse. Mint pl. most az IS harcosai esetében. Kiafaszom tudja megmondani, hogy egy ilyen törzsi háboróúskodásban ahol legalább 10 frakció öli egymást minden lehetséges módon, ki az agresszor és ki az áldozat?

Segghülye fotellibsi persze osztja az észt, hiszen neki csak a dogma számít, nem zavarják meg az agyát a konkrét ismeretek

Sir Galahad 2017.10.30. 12:04:02

Azt vártam, hogy a szerző majd tételesen, bizonyítékokkal cáfolja a Nógrádi beszédéből kiragadott részeket, ehelyett csak a véleményét írta le velük kapcsolatban. Ez nem baj, véleménye mindenkinek van, csak ettől még Nógrádinak továbbra is igaza lehet.

postumus mumus 2017.10.30. 12:04:17

@Roan: Igy jogos. A humánus embernek kutya kötelessége befogadni az üldözöttet vagy fegyveres harcok elől menekülőt. Az usa is befogadta az európaiakat a háborúk alatt vagy előtt.Persze azt meg kell vizsgálni, hogy tényleg olyan helyről jön-e. Egyébként mindenki ugyanazt mondja amit orr bán, azonban ez a csuti pióca a választási győzelme érdekében még mindig görcsöl ezen.

postumus mumus 2017.10.30. 12:09:41

@libsi nóta bárki unja: Persze egy orrbánbuzi fotelparaszt azt is meg tudja mondani, hogy aki onnan jön, mindenki terrorista.A valóság a kettő között van. Nem mindenki terrorista, és nem mindenki menekült. No érted, pusztaparaszt?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.30. 12:10:45

@libsi nóta bárki unja:

"Vagy éppen azok közé tartozik, akik másokat menekülésre kényszerítettek, amíg nekik kedvezett a hadiszerencse. Mint pl. most az IS harcosai esetében."

Az IS terrorlegényei mostanában jönnek Európába "menekültként".

postumus mumus 2017.10.30. 12:13:24

@libsi nóta bárki unja: Egyébként mem is várja el senki pusztaparasztoktól, hogy megmondja, ki honnan jön. Pedig kurva egyszerű:aki tudja igazolni magát, az menekült aki nem, az meg mehet vissza. Mit nem értesz ezen húgyagy?

libsi nóta bárki unja 2017.10.30. 12:13:39

@postumus mumus:
Tudod hány szíriait fogadott be az USA, miután mindent elkövetett hogy kitörjön a háború abban az országban?

6 év alatt ÖSSZESEN 18 ezret, és ez már a demokrata kormányzás alatt is inkább csökkenő tendenciát mutatott, tavaly csak 2200-at

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.30. 12:14:09

@postumus mumus:

Akkor szerinted logikus, hogy fogadjuk be az IS harcosnak nevezett terroristáit is, mert hiszen nem tudjuk megállapítani egy "menekültről", vajon az-e vagy sem.

Milyen szép is lesz, ha pár ezer vagy tízezer fanatikus IS-legény Európában kezd el ténykedni. Akkor aztán nem százával, hanem tízezrével fogják irtani a civil lakosságot.

postumus mumus 2017.10.30. 12:14:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Sőt, a sátán is erre sétálgat, soros képében.

libsi nóta bárki unja 2017.10.30. 12:16:41

@postumus mumus:
Túl durva cuccot nyomtál magadnak, józanodj ki előbb aztán próbálkozz újra

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.30. 12:18:15

@postumus mumus:

"A fegyveres üldözők lehetnek az iszlám állam katonái, kadhafi verőlegényei, vagy hasonló ottani gyilkosok."

Igen, ott a béke vallása nevében egymást gyilkolják. És az menekül, aki az adott pillanatban a puska rossz végén áll. Lehet, egy hónappal később a másik oldal menekül.

Na de ezt oldják meg házon belül. Ha idejönnek, csak az történik, hogy előbb-utóbb itt is elkezdik egymás gyilkolászását. Köszönöm, de ebből nem kérek, gyilkolásszák csak egymást a saját tönkretett hazájukban.

postumus mumus 2017.10.30. 12:22:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Senki nem mondja, hogy az eu fogadjon be isis terroristát. Ezt mondom már régóta. Ebben mindenki egyetért. Aki tudja igazolni hitelt érdemlően személyazonosságát és hogy honnan jött, üldöztetésnek volt kitéve, akkor menekültként be kell fogadni, mert a humánum és a tőrvények ezt írják elő. Erre Magyarországon is törvény van, meg mindenhol a világban. Aki nem az meg mehet vissza. A terrorcselekményt elkövetők egyébként régen itt élő eu állampolgárok, nem pedig szíriából érkezettek.

postumus mumus 2017.10.30. 12:30:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez pusztán általánosítás. Ott is vannak normális emberek, nem mindenki gyilkol mindenkit. Olyat még nem hallottál, hogy valakinek elege van a háborúskodásból és azért jön el onnan? Aki szeret háborúskodni az ott marad. Ahogy látom te is háborúellenes vagy, meg én is, az emberek többsége rühelli az állandó hadakozást. Nem mindenki fülkeforradalmár, minden ellen hadakozó, tiltakozó lázadozó. Innen is azért menekül nagyon sok magyar nyugatra, mert elege van a fülkeforradalmárokból.

Jerico 2017.10.30. 12:45:01

Nógrádit csak addig lehetett komolyan venni, míg nem lett Orbánék embere. Azóta propagandát nyom, tudományos és szakmai mázba csomagolva.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.30. 12:55:30

@postumus mumus:

"Senki nem mondja, hogy az eu fogadjon be isis terroristát."

Így nyilván nem mondja. Csak azt mondja, hogy fogadjuk be az ujjlenyomat adását megtagadó Nofingerprint Alit és a papírok nélkül érkező, január elsején született Ahmedet is. Olvasd vissza az akkori beírásokat, de maga a Merkelschlampe is ezt csinálta Németországban, boldog-boldogtalant beengedett papírok és ujjlenyomat nélkül. Ha jól emlékszem, két-háromszázezerre tehető azoknak a "menekülteknek" a száma, akik simán eltűntek a német hatóságok szeme elől. Ezek bizonyára jól képzett, dolgos, jószándékú és becsületes menekültek lehetnek...

"... akkor menekültként be kell fogadni ..."

Azért vannak határok. Ezeket a menekülttörvényeket nem a mostani mértékű áradatra "tervezték", és akkor még nem szóltam a családegyesítésről, ami az érkezők számának megtöbbszöröződését jelenti.

A helyzet az, hogy van az a helyzet, amikor már nem a törvények irányítják a valóságot, hanem a valóság szabja meg/át a törvényeket. Ez a mostani már ilyen helyzet. Ha CSAK a menedékre valóban jogosultakat nézzük, akkor is irdatlan számokról van szó, amit Európa - saját maga feladása nélkül - nem bír el.

Bármennyire utálod Orbáűnt, ő mondta ki elsőként, hogy ezeknek helyben vagy a hazájukhoz minél közelebb kell segítséget nyújtani, nem Európában.

Még valami, amit már sokszor leírtam. Nem vagy te hülye, biztos megérted. Be lehet fogadni Európába egymilliót, még kettőt is. Na de csak Afrikában és csak jelen pillanatban 60 millió ember áll készen arra, hogy Európába jöjjön. Ha azt látják, hogy lehet jönni, a 60 millióból lesz 600 millió is. Annyi helyen van háború, hogy az utánpótlás szinte korlátlan. Európa országainak őslakossága kisebbségbe fog kerülni, ha ezeket a menekülteket - még mindig csak a legálisakról beszélek - mind befogadjuk. Európa as we know it meg fog szűnni létezni. Biztos vannak itt Európában is olyanok, akik ezt nem bánnák, de én vagyok annyira önző, hogy nem szeretném, ha a saját fajtém kisebbségbe kerülne a saját hazájában.

Na de tegyük fel, hogy Európa népei az önfeladás, önmegsemmisítés mellett döntenek - a németek már a legjobb úton vannak efelé. Ám nyelvet nem tudó, képzetlen, nem kis részt analfabéta, vagyis munkára nem foghatóü emberekről van szó. Ki fogja őket eltartani? Ebbe még Németország is rövid úton belerokkanna.

S végül: akármennyi menekültet fogad be Európa, az utánpótlás folyamatos lesz, mert folytatódnak a háborúk, a lakosság meg exponenciálisan szaporodik. Olyan ez mint a Danaidák hordója, csak épp fordítva: akármennyit veszel ki belőle, mindig tele marad.

Vagyis értelmetlen befogadni a menekülteket, mert ezzel segítünk 1-2 milliónak, na de mi lesz a többi százmilliókkal? És mi lesz Európával?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.30. 13:10:40

@postumus mumus:

"Olyat még nem hallottál, hogy valakinek elege van a háborúskodásból és azért jön el onnan?"

Biztos van ilyen, de ez nem elegendő a menekültsátuszhoz.

Igen. én sem szeretem a háborút, csak idióták szerethetik. De ez nem jelenti azt, hogy Európának be kell fogadnia az Afrikai és közel-keleti háborúk minden menekültjét. Ez egyszerűen fenntarthatatlan.

A segítség lehet erkölcsi kötelesség, de csak addig a pontig, ahol már a saját létemet és biztonságomat nem kezdi veszélyeztetni. Nem vagyok köteles a saját és a családom élete árán menteni másokat.

A liberálisok - ugye te is az vagy? - gyakran hangoztatják, hogy a magyar nép maga is tehet arról, milyen tolvaj kormánya van. Ép ma vagy tegnap írta valaki, hogy azért rühelli a nyugdíjasokat, mert asszisztáltak az ország eladósításához.

Ezen az alapon ezek az afrikai és közel-keleti népek is tehetnek arról, milyen kormányuk vagy diktátoruk van, milyen háborúkat folytatnak. Akkor meg ne jöjjenek ide, mert itt is folytatni fogják. Gyilkolásszanak otthon, de ne Európában. Gyilkosaink vannak nekünk is, nem kell még több.

high up! 2017.10.30. 15:13:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: " Gyilkolásszanak otthon, de ne Európában. "

Mondjátok már meg ti tudatmódosított fidiótak, hogy miközben teligőzzel nyomjátok az Európa elleni a szabaccság harcotokat, akkor miért aggódtok itt teli gatyával nap mint nap Európáért? Ráadásul úgy, hogy közben minden nap kinyaljátok a ruszkik seggét? Meg ruszki illiberalista rendszerről álmodtok.
Látszik, hogy Orbaneszku elmebajaiba ti már jobban belehülyültetek miint a gazditok. Szar lehet nektek, hogy egyik nap nyalni kell ennekj meg annak a seggét, másnap meg szidni. Ép elmével ezt már bírjátok, az látszik.

Amúgy meg ha félted a családodat a gyilkolászós népektől, akkor azonnal menekítsd ki őket Birkanisztánból, mert itt aztán a legveszélyesebb a lét a számotokra. Magyarországon ugyanis évente többen halnak meg magyarok által legyilkolva, mint Európában összesen muszlim terroristák által megmerényelve, teccik tudni?

Az meg világos, hogy az Európába áttelepített terrorizmust nem a migráció hozta magával, hanem az IS exportálja az arra kapható idiótáknak, miután az európaiak beszálltak ellenük a harcba.
Az IS által kutatott, a terrorizmusra kapható célcsoport egyébként pont ugyanaz, mint Orbaneszkunak a tömeghiszterizálásra kapható célcsoportja: a leépült agyú, ostoba, a világról semmit nem tudó birkákat keresik, akiket az egymondatos jelszavaikkal befoghatnak maguknak.

Orbaneszku ugyanazt csinálja defenzív álcából, mint az IS offenzívából: a néphülyítést magas fokon. Mondjuk Orbaneszkunak nem kell odáig elmennie a birkáinak a behiszterizálásával, hogy azok merényletet kövessenek el mások ellen, de ki tudja mi lesz akkor, amikor Orbaneszku egy nap megbukik mint Ceaucescu kollegája, oszt aligha hiszem, hogy Orbaneszkunak kedve lesz elébe állnia az elszámoltatásnak, a vagyonelkobzásnak meg az évtizedes fegyházi éveknek. Hú milesz itt még akkor, amikor Orbaneszku kirántja a véres kardot és a parancsára a barikádra kell majd vonulnia a birka táborának a NER megvédéséért!

FOLYTASSUK!

Roan 2017.10.31. 10:19:44

@libsi nóta bárki unja: közvetlenül =/= szomszédos, a megoldást itt találod:
helsinkifigyelo.blog.hu/2015/10/08/mit_jelentenek_a_genfi_egyezmeny_sokat_citalt_fordulatai
Azt a butaságot meg már nem is kommentálnám, amit a személyazonosságról írtál.

Roan 2017.10.31. 10:22:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: akkor azt olvasd el, amit neki válaszoltam

Roan 2017.10.31. 10:34:14

@postumus mumus: Igen, a párt/kormánykampány mellett kiállóknak az nem fér a fejükbe, hogy terroristákat, illegális menekülteket nem csak ők, hanem senki sem akar. De amíg a genfi egyezmény alapján a papírok nélkül érkező nem számít illegálisnak, és terroristának sem az, akiről nem bizonyosodott be, addig képtelenek felfogni, hogy ez az egész miről szól ez az egész.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.31. 13:13:45

@Roan:

"a párt/kormánykampány mellett kiállóknak az nem fér a fejükbe, hogy terroristákat, illegális menekülteket nem csak ők, hanem senki sem akar. "

Senki nem állítja, hogy bárki is akar terroristákat. Azt állítom, hogy Soros, Merkel, Macron és társaik olyan bevándorlási politikát szorgalmaznak, amely nagyon megkönnyíti terroristák beszivárgását.

Azt sem állítja senki, hogy bárki is akarna illegális bevándorlókat. Hiszen Merkel, Macron és Soros épp azon dolgoznak, hogy az olyanok, akik eddig illegálisan tódultak be Európába, ezentúl legálisan jöhessenek be.

Csakhogy a muszlim/néger bevándorlással csak az egyik baj az, hogy jórészt illegális. A másik, legnagyobb baj vele az, hogy egyáltalán létezik. Neked lehet erről más véleményed, de jelenleg a magyar lakosságnak azon része, amely véleményt nyilvánított a kérdésről, ellenzi az arab/néger bevándorlást. Ezt demokrataként illenék tudomásul venned.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.31. 13:15:38

A magyar lakosság azon részéről pedig, amely nem nyilvánított véleményt, nem mondható sem az, hogy támogatja, sem az, hogy ellenzi a muszlim/arab bevándorlást. Ők nem nyilvánítottak véleményt, Punkt um.

libsi nóta bárki unja 2017.10.31. 14:32:51

@Roan:
Csak kibújt a szög a zsákból, mint a párttagkönyv a régi időkben a kabátzsebből. Ez az a Helsinki Bizottság amelyik 500 milliót kap évente Sorostól a migránsok betelepítéséért?

Ennyiért nem is csodálom ha idiótát csinálnak magukból. Mert a magyarázkodásuk szánalmas, egy józan ésszel könnyen értelmezhető szövegből csűrik-csavarják ki oldalakon keresztül azt, hogy a bangladeshi menekült hetedhét országon áthaladva Svédországban kérhet menedékjogot, mert odahaza árvíz volt

Ezt a Bizottságot ki bízta meg a Soroson kívül? Már a nevük is hazugság, amit összehordanak egy közröhej, nem csoda hogy letiltottak minden kommentet az írásaik alatt. Ennyit a "nyitott társadalom" értékeiről, kösz nem kérünk belőle!

libsi nóta bárki unja 2017.10.31. 14:47:13

@Roan: @Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ez a mostani bevándoréási hullám a korábbiaknál minőségileg több fokkal rosszabb tömegeket mozgat. Jól lemérhető német statisztikákból, például hogy sokkal kevesebb bevándorló talált munkát a 2015-ben érkezettek közül, mint a korábbiaknál annak idején volt

Magyarul szólván a kibocsátó országok legalja csőcselékrétege kelt útra a Soros által gerjesztett migrációs hullámmal, miközben Európának legfeljebb szakképzett, nyelveket ismerő, beilleszkedni tudó és akaró bevándorlókra lehet netalán szüksége

Lehet hogy csak véletlen, de ha valaki szándékosan akar kitolni másokkal, akkor indít ilyeneket útba. Kubából pl. ezerszám küldték át Floridába az elmebetegeiket, hogy nesztek itt a szabad kivándorlás

psbm 2017.10.31. 15:36:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont, hogy nem lehet tudni, sokan azért maradtak távol a szavazástól, mert ha elmegy és igennell szavaz, akkor is a Fidesz gyűlőletkeltő politikáját támogatja. Sokan pedig nemmel szavaztak mert úgy volt megfogalmazva a kérdés, persze, hogy nem akarja senki, hogy az EU betelepítsen Magyarországra nem magyar állampolgárságúakat, és erről szó se volt, a kvóta arról szól, hogy mondjuk nem Olaszországnak kell az összes ember kérelmét elbírálni, hanem széptosztják ezt a folyamatot az EU-s országok között.
A népszavazás amúgy is érvénytelen lett, de ebben az esetben sem fogadták el a választópolgárok döntését, A szép az egészben, hogy saját magukkal basztak ki, mert nem gondolták, hogy egyszer ők akarnak majd népszavazást kiírni, és ők tették szigorúbbá a követelményeket, hogy nehogy beleszólhasson más a döntésekbe. A régi rendszerben simán érvényes és eredményes is lett volna.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.31. 15:52:07

@psbm:

"Pont, hogy nem lehet tudni..."

Addig igaz, hogy nem lehet tudni, miért maradtak távol. A folytatás, amit írsz, már puszta spekuláció. Szavazásokon a szavazók döntenek, nem a távolmaradók, ennyi. Ugyanezzel próbál érvelni az ellenzék az ogy. választásokról is, miszerint a szavazásra jogosultaknak csak a kisebbsége szavazott a Fideszre, ezért a Fidesz-kormány nem legitim. Csupán azt felejtik el hozzátenni, hogy rájuk még többen nem szavaztak. :D

"A szép az egészben, hogy saját magukkal basztak ki..."

Ebben igazad van, ez az aki másnal vermet ás különösen szép példája.

Roan 2017.10.31. 16:14:10

@libsi nóta bárki unja: Nem, ugyanis nem véletlenül nem szomszédosat írtak, mert a kettő nem ugyanaz. Meg éppen az EU is így értelmezi, de az nem számít, hiszen valami libsi nóta nevű felhasználó mindenkit jól helyre tesz

Roan 2017.10.31. 16:28:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "nagyon megkönnyíti terroristák beszivárgását" - amennyiben? Hány terrorista jött, hány menekültből? Erre van adatod? Terrorista 100-féle módon jöhet, ebből a legkockázatosabb a menekült útvonal, a legkevésbé kockázatos, ha helyit (másod- harmadgenerációs) fanatizálsz, ez utóbbinak ugyanis van hely- és nyelvismerete, pénze, és mivel ott él, ottani állampolgár, nem számít kiemelt kockázati tényezőnek. Nem véletlen, hogy a merényletek 99%-át nem friss bevándorlók követték el. A bevándorlást pedig nem kerítéses partizánakcióval és teljes tiltással kell megállítani, ugyanis az EU nem ezt szorgalmazza, ezt, mint EU-állampolgárnak, illene elfogadnod.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.31. 17:00:08

@Roan:

Látom, járatos vagy a terrorista-csempészetben, milyen jól ismered a módozatokat és azok kockázatát.

"Nem véletlen, hogy a merényletek 99%-át nem friss bevándorlók követték el. "

Akkor pedig ma telepítik be Európába a jövő terroristáinak szüleit. Ez sem jobb.

"mint EU-állampolgárnak, illene elfogadnod"

Egyelőre még szerencsére nincs olyan, hogy EU-állampolgárság, csak tájékoztatlak. Én magyar állampolgár vagyok, a magyar kormány pedig a kerítést és a tiltást szorgalmazza, amivel egyetértek.

psbm 2017.10.31. 17:46:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az ogy választásra egyértelműen nem igaz, mert ott ha elmegy akkor támogatja az adott párot, jelen esetben elment és szavazott azzal a másikat támogatta, mert azt azért lehetett sejteni, hogy a nemek leszenk többségben. De arról mi a véleményed, hogy egy nem sikeres népszavazás után akarták megváltoztatni az alkotmányt?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.31. 17:55:17

@psbm:

"Az ogy választásra egyértelműen nem igaz"

Mégis folyton, évek óta ezzel érvel sok a balliberális kommentelő és blogger.

"arról mi a véleményed, hogy egy nem sikeres népszavazás után akarták megváltoztatni az alkotmányt?"

Bármely parlamenti pártnak joga van kezdeményezni az alkotmány módosítását, és amennyiben a javaslata megkapja a szükséges többséget, akkor ez meg is történik.

Egy érvénytelen népszavazás sem pro, sem kontra nem köti meg az ogy. kezét. Erre csak egy érvényes ügydöntő népszavazás képes. Nem is értem, mi a bajod ezzel.

psbm 2017.10.31. 20:37:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Persze, csak akkor kár volt kiírni a népszavazást., és elkölteni rá milliárdokat, ha utána nem veszik figyelmebe. :) Elég lett volna, akkor közvélemény-kutatást kérni rá pár millió Ft-ért.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.31. 20:53:41

@psbm:

Na de figyelembe vették, hiszen megpróbálták az alkotmánymódosítást a többségi szavazat alapján. Az előbb épp azon háborogtál, már elfelejtetted?

"De arról mi a véleményed, hogy egy nem sikeres népszavazás után akarták megváltoztatni az alkotmányt?"

:DDD

Na persze itt bújik ki a szög a zsákból. Az előbb az volt a bajod, hogy próbálkoztak az alkotmánymódosítással. Most meg ugyanazon ügy kapcsán azon háborodsz fel, hogy nem vették figyelembe a szavazás eredményét.

Legalább két egymást követő kommentedben légy következetes. :D

psbm 2017.10.31. 21:23:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem vették figyelmebe a népszavazás eredményét, mert a népszavazás ÉRVÉNYTELEN volt. Elég érdekes, hogy az utolsó napokban táncoltak vissza, hogy az nem is úgy volt, már akkor is sikeres "politikai értelemben" a népszavazás, ha nyernek a nemek, nem kell, hogy érvényes legyen.
Azt lehetett tudni népszavazás nélkül is, hogy az eredmény százalékos megoszlása ilyen lesz, tehát akkor felesleges volt kiírni.

Roan 2017.10.31. 21:57:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ha gondolod, hozz nyugodtan ezt cáfoló adatokat. Ez komoly? Lehet, hogy terrorista lesz a gyerek, ezért tiltsunk ki mindenkit? Ez aztán logikus, és jogszerű is... Amúgy Magyarország az EU tagja, ezért te az EU állampolgára is vagy, ehhez nem kell túl sok, hogy kilogikázd.

libsi nóta bárki unja 2017.10.31. 22:36:26

@Roan:
"Meg éppen az EU is így értelmezi"

Az EU 500 millió embert foglal magában, kétlem hogy mind így értelmezné. Sőt vélhetően a nagyobbik fele nem így, és egyre többen vannak tisztában vele, mit akarnak elérni a Sorossal parolázó vezetői akik elárulják őket

A jog minden elemében magában foglalja a jóhiszeműség fogalmát. Jogaikat az egyének mint jogalanyok jóhiszeműen gyakorolhatják. A jóhiszeműség vélelme elvész a fél világon keresztül "menekülő" a dokumentumaikat eldobáló, ujjlenyomat adását megtagadó hamis adatokat bediktálók esetében

A pátyolgatóiktól pedig naívitás volna bármi jóhiszeműséget feltételezni, ők Európa tudatos megsemmisítésén munkálkodnak

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.01. 08:26:12

@Roan:

"Lehet, hogy terrorista lesz a gyerek, ezért tiltsunk ki mindenkit?"

Lehet, hogy nem lesz terrorista a gyerek, ezért engedjünk be mindenkit?

De mindegy is. Egyelőre a véleményt nyilvánított magyar szavazók többsége a befogadás ellen döntött, ezt pedig demokrataként tudomásul kell venned. Akár tetszik neked, akár nem. Sírhatsz, panaszkodhatsz, de ez a demokrácia. Ha majd ti kerültök hatalomra (tudom, te nem vagy ti), akkor a kellő többség birtokában ti dönthettek. Most viszont NEM. :D

Tudod, a demokrácia nem az, amikor a liberálisok mondják meg, mi történjék. :D

"Amúgy Magyarország az EU tagja, ezért te az EU állampolgára is vagy, ehhez nem kell túl sok, hogy kilogikázd."

Nem létezik olyan jogintézmány, hogy EU-állampolgárság. Ehhez nem kell túl sok, hogy kilogikázd. :) De ha gondolod, mutasd meg, hol van jogilag lefektetve egy ilyen jogintézmány. Mindenesetre az én útlevelemben az állampolgársága rovatban a magyar szerepel, nem az EU.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.01. 08:31:48

@psbm:

"Nem vették figyelmebe a népszavazás eredményét, mert a népszavazás ÉRVÉNYTELEN volt."

Rosszul érvelsz. A népszavazásnak nem volt eredménye, hiszen érvénytelen volt, ezért azt sem állíthatod, hogy nem vették figyelembe az eredményét.

Nem mellesleg a többségi szavazók akaratát figyelembe vették, de ezt az előbb írtam is, Fogalmam sincs, miért érvelsz úgy, hogy simán ignorálod aa kommentem azon részét, amelyet nem tudsz cáfolni.

"Azt lehetett tudni népszavazás nélkül is, hogy az eredmény százalékos megoszlása ilyen lesz, tehát akkor felesleges volt kiírni."

Akkor szerinted ogy. választásokat sem kell tartani, hiszen a közvélemény-kutatások előrejelzéseiből előre lehet tudni az eredményt, ugye? Csak vagdalkozol, de nem érvelsz logikusan és következetesen.

psbm 2017.11.01. 11:21:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ebben igazad van, hogy ereménye nem lett, mert érvénytelen lett, tehát nem lehet eredménye.
Én csak azt modnom, - amire te azt írod, hogy feltételezés - hogy aki igennel szavazott jelen esetben, de más esetben is ez ugyanúgy van, hogy aki nem a változás mellett van, annak a jelenlegi választási rendszerben érdemes otthon maradnia, mert lényegében ugyanazt a hatást éri el, mintha elmenne és szavazna, sőt, ha elmegy és szavaz, akkor a másikat segíti.
Tehát azért lehetett tudni a százalékos megosztást szerintem, mert nem volt érdemes elmennie annak, aki a nemre szavazott, vagy elment és rosszul szavazott direkt. De tök érhető, ha a hasznosságot nézed, ha ugyanaz az eredménye annak, hogy otthon maradsz, és ugyanaz az eredménye annak, hogy elmész 2km-t, kiöltözöl, leszavazol, hazamész, akkor azt választod, hogy otthon maradsz.
De ez az én véleményem, amúgy tetszik, hogy normális hangnemben érvelsz, és tényleg abban igazad, van, ahogy írtam is, hogy az eredményét nem ignorálhatták, mert érvénytelen lett. Ez jogos.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.01. 14:20:28

@psbm:

"aki nem a változás mellett van, annak a jelenlegi választási rendszerben érdemes otthon maradnia, mert lényegében ugyanazt a hatást éri el, mintha elmenne és szavazna, sőt, ha elmegy és szavaz, akkor a másikat segíti."

Sorry, a demokrácia már csak ilyen. Tudsz jobbat?

Aki nem nyilvánít véleményt, az átengedi a döntést azoknak, akik elmennek és érvényesen szavaznak, Ilyen egyszerű ez. Azon lehet, de értelmetlen filozofálni, ki miért nem ment el szavazni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.01. 14:21:44

Mellesleg annál antidemokratikusabb dolgot nem tudok elképzelni, mint amit az ellenzék egyes pártjai tettek, hogy távolmaradásra buzdították a szavazókat. Ez nem más, mint a demokratikus elvek arcul köpése.

Roan 2017.11.02. 16:14:01

@libsi nóta bárki unja: "Sőt vélhetően a nagyobbik fele nem így, és egyre többen" - erre van adatod is? Mert ha nem, akkor ez puszta feltételezés. Addig pedig marad az, ami eddig is: az EU hivatalos szerveinek állásfoglalása.

Roan 2017.11.02. 16:24:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Lehet, hogy nem lesz terrorista a gyerek, ezért engedjünk be mindenkit?" - és ki mondta neked, hogy mindenkit be kell engedni? A kvóta elutasítása ugyanis a teljes elzárkózás, de a teljesen nyitott határokhoz képest még vannak fokozatok.
Olyan pedig létezik, hogy EU-állampolgár, legalább is a Bizottság szerint: ec.europa.eu/justice/citizen/index_en.htm
És még egyszer: Magyarország egy nagyobb közösség része, amit EU-nak hívnak, és ezen közösség részeként vannak kötelezettségeink, amelyeket mi is megszavaztunk. Egyelőre a véleményt nyilvánított EU-tagország szavazók többsége a befogadás melett döntött, ezt pedig demokrataként tudomásul kell venned. Akár tetszik neked, akár nem. Sírhatsz, panaszkodhatsz, de ez a demokrácia. Ha majd ti kerültök hatalomra az EU-ban (tudom, te nem vagy ti), akkor a kellő többség birtokában ti dönthettek. Most viszont NEM. :D

libsi nóta bárki unja 2017.11.02. 18:33:34

@Roan:
Magyarországon 98% a migrincsek idelőcsölése, vagy ha neked úgy jobban tetszik "az EU hivatalos szerveinek állásfoglalása" ellen szavazott

Tele van a gúgli hasonló eredményekkel, vegyük csak az Eurostatot Commission megbízásából végzett felmérést, erre nem mondhatod hogy smafu. Az első két legfőbb problémának EU szinten a bevándorlást és a terrorizmust tartják. Ami az "EU hivatalos szerveinek állásfoglalása" és a lakosság közötti véleménykülönbséget illeti, szó szerint:

"Fewer than four in ten Europeans agree that their "voice counts in the EU" (38%, -1
percentage point since autumn 2015), while 55% disagree with this statement (+1).

Ugyanott vagytok mint annak idején a fracos kommunizmussal, egy szúkkörű elit akarja a zemberek agyát megerőszakolni

"az EU hivatalos szerveinek állásfoglalása", baszki ti aztán semmit nem fejlődtetek

libsi nóta bárki unja 2017.11.02. 18:39:22

@Roan:
"What is EU citizenship?
Any person who holds the nationality of an EU country is automatically also an EU citizen. "

Ilyen billshitet falsz, pont neked való. Ez pont úgy hangzik mint egy blődközönségnek szánt reklám, valójában semmi konkrétum nem áll mögötte. Mindent a nemzeti hatóságok intéznek, az állampolgársági ügyeket is

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.02. 18:50:04

@Roan:

"és ki mondta neked, hogy mindenkit be kell engedni? "

És ki állította, hogy "Lehet, hogy terrorista lesz a gyerek, ezért tiltsunk ki mindenkit?"

Ui. senki nem követeli, hogy _mindenkit_ tiltsunk ki. Magyarország jópár menekültet befogadott saját hatáskörében, mindenféle EU-kényszerítés nélkül.

"A kvóta elutasítása ugyanis a teljes elzárkózás"

Fenét. Mint fentebb írtam, Magyarország jópár menekültet befogadott saját hatáskörében, mindenféle EU-kényszerítés nélkül. A kvóta elutasítása azt jelenti, hogy ne Brüsszel döntse el, kiket fogadjunk be - ui. már előre szelektált személyeket akarnak ide küldeni, akik Brüsszel szerint igen jó eséllyel jogosultak a menedékre.

Viszont ahogy egy menekült nem jogosult eldönteni, melyik országban akar letelepedni,. úgy Brüsszel sem jogosult meghatározni, személy szerint kiket fogadjunk be.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.02. 19:09:19

@Roan:

"Olyan pedig létezik, hogy EU-állampolgár, legalább is a Bizottság szerint: ec.europa.eu/justice/citizen/index_en.htm"

Az Európai Bizottság nem önálló törvényhozó szerv, így jogintézményt sem alapíthat, hanem csak kezdeményezhet, javasolhat. Az EU törvényhozó szerve az Európai Parlament. Kérlek, mutasd meg, hol hozott az Európai Parlament törvényt az EU-állampolgárságról, és ezt hol építette be a magyar nemzeti törvényhozás a magyar törvényekbe.

(Tudom, hogy az EU sok dokumentumában van szó az EU-állampolgárságról, pl. a Maastrichti Szerződésben. De ez csak bullshit szöveg, nincs mögötte jogalkotás.

Legalábbis tudtommal. Ha tévedek, elnézést kérek.

Roan 2017.11.03. 10:01:27

@libsi nóta bárki unja: Az olvasás nem az erősséged, nézd már meg, mit ír a What rights do you have as an EU citizen? pont alatt. Segítek: ha nem vagy EU-állampolgár, ezekkel a jogokkal nem bírsz. Egyéb részlet, amibe még bele tudsz kapaszkodni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.03. 11:38:21

@Roan:

Na és mitől lesz valaki "EU-államplgár"? Attól, hogy vmely EU-tagállam polgára. Tehát arról van szó, hogy az EU bizonyos jogokat ad a tagállamai állampolgárainak.

Egy kínai állampolgár hol folyamodhat EU-állampolgárságért? De úgy ám, hogy közben ne legyen egyik tagállam állampolgára sem, csak az EU-é.

Roan 2017.11.03. 20:29:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ui. senki nem követeli, hogy _mindenkit_ tiltsunk ki." - akkor miért nyilatkozik olyanokat Lázár a kormányinfón, hogy nem akarunk migránsokat, illetve Orbán is tett ilyen nyilatkozatot:
migracio.mandiner.hu/cikk/20160225_orban_nem_akarunk_migransokat
Az ilyen kijelentések az uszító kampánnyal megfejelve pont arra jók, hogy az őcsényihez hasonló eseteket generálják, amire egyáltalán nincs szükség ebben az országban.
"Mint fentebb írtam, Magyarország jópár menekültet befogadott saját hatáskörében" -mint a kopt kersztények, ugye? Ha jó párat befogadtunk, akkor miért is ez a nagy szabadságharc az 1294 menekültkvóta elbírálása ellen?

Roan 2017.11.03. 20:37:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ha már a parlamentet hiányoltad:
www.europarl.europa.eu/atyourservice/en/displayFtu.html?ftuId=FTU_2.1.1.html

Kiemelném:

A.Definition of EU citizenship
Under Article 9 TEU and Article 20 TFEU, every person holding the nationality of a Member State is a citizen of the Union. Nationality is defined according to the national laws of that State. Citizenship of the Union is complementary to, but does not replace, national citizenship. EU citizenship comprises a number of rights and duties in addition to those stemming from citizenship of a Member State.

Tehát a Parlament, a Bizottság is hivatkozik rá, jogokkal bír, de nem létezik. Logikus. Magyar állampolgárként EU-állampolgár is vagy, a kínaiaknak ehhez semmi köze, ha tud folyamodni érte, ha nem, attól te meg én azok vagyunk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.03. 21:27:37

@Roan:

"mint a kopt kersztények, ugye?"

Vagy mint az őcsényiek. :P

"miért is ez a nagy szabadságharc az 1294 menekültkvóta elbírálása ellen?"

Bocs, de ha ezt még mindig nem érted, akkor nem most fogod megérteni. Amúgy meg bármit írok, úgyis belekötsz, így inkább nem fárasztom magam.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.03. 21:41:03

@Roan:

"Tehát a Parlament, a Bizottság is hivatkozik rá, jogokkal bír, de nem létezik. "

Hivatkozni én is tudok bármire. Na de hol van kodifikálva az EU-állampolgárság? Hol áéll az útlevelemben az, hogy EU-állampolgár vagyok?

Mellesleg önállóan nem létezik, ez kiderül az általad idézett szövegből: "every person holding the nationality of a Member State is a citizen of the Union."

Miféle állampolgárság az, amely csak egy másik állampolgársággal együtt érvényes?

Na meg ezek szerint minden EU-tagállam polgára minimum kettős állampolgár. Ámde Litvániában pl. tilos a kettős állampolgárság. Ha az EU-állampolgárság valódi állampolgárság lenne, akkor Litvániában ez nem érvényesülhetne. De a litvánok is "EU-állampolgárok", ami azt jelenti, hogy az EU-állampolgárság nem valódi, hanem csak - mondjuk így - címzetes állampolgárság.

Aztán meg hogyan lehet lemondani az EU-állampolgárságról úgy, hogy közben megtartsam a magyar állampolgárságomat?

Csupa-csupa kínzó kérdés, mi?

Zsoltbacsi 2017.11.04. 11:07:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Néhány országban létezik a tiszteletbeli állampolgár "intézménye". Például a spanyoloknál, aki tudta bizonyítani, hogy harcolt a polgárháborúban Franco ellen, az megkapta.

Roan 2017.11.05. 00:05:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hát, ha nem bírod egy mondatban megmagyarázni, akkor felesleges is, mert akkor az tényleg csak magyarázat.

A kérdések meg annyira kínzóak, hogy nem tudok aludni tőlük :D Az útleveledben az sincs benne, ha egy másik állam állampolgára vagy, úgyhogy nem is kell feltüntetni az EU-tagságot, az állampolgárságod automatikusan mutatja, hogy az EU tagja, tehát EU-állampolgár vagy. Ahogy az sincs benne, hogy a schengeni övezet tagja vagy, de azért az előnyeit te is élvezed. Amúgy senki sem mondta, hogy önállóan létezne EU állampolgárság, és nem is számít kettős állampolgárságnak, vagy ha igen, akkor nyilván az összes litván hülye. Attól még, hogy nem úgy működik, mint egy hagyományos ország állampolgársága, mint jogképes fogalom még létezhet, sőt létezik is a jelek szerint. Szerinted nem létezik, de akkor hogyan bírhat jogokkal az, ami nem létezik? Megannyi kínzó kérdés...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.05. 10:58:32

@Roan:

"ha nem bírod egy mondatban megmagyarázni, akkor felesleges is, mert akkor az tényleg csak magyarázat."

A világ dolgai sajnos csak az óvodások és a szellemi fogyatékosok számára olyan egyszerűek, hogy egy mondatban el lehetne őket magyarázni. Te meyik csoportba tartozol? :P

"de akkor hogyan bírhat jogokkal az, ami nem létezik?"

Az EU-szerződések révén.

"Ahogy az sincs benne, hogy a schengeni övezet tagja vagy, de azért az előnyeit te is élvezed. "

S ahogy a munkavállalási jog sincs benne, mégis élvezem az előnyeit. Nem az EU-állampolgárság révén, hanem a tagállamok között szerződések révén.

Mindegy is, te csak maradj meg az egymondatos magyarázataidnál. :P

Roan 2017.11.07. 12:11:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A világ dolgai sajnos csak az óvodások és a szellemi fogyatékosok számára olyan egyszerűek, hogy egy mondatban el lehetne őket magyarázni." - tévedés, a témához értőt - és jól kommunikálót - az különbözteti meg a magát annak vallótól, hogy mindig a körülményeknek (cél, idő, hallgatóság) figyelembevételével adja elő mondandóját. Ha neked ez feladja a leckét, te melyik csoportba tartozol? Mondjuk egy prezentációs technikák tréningen elég hamar elvéreznél ezzel a hozzáállással, mert alapgyakorlat, hogy a 20-30 slide-os prezit is el kell tudni mondani akár egy mondatban, erre mondják az angolban, hogy elevator speech.

Az megvan, hogy aláírtunk egy csatlakozási szerződést, és a jogokat ez szabályozza, és nem az összes tagállammal kötöttünk külön-külön szerződést?

Ja, és bár a személyeskedéseddel ennyire eltértél a témától, azért a hivatkozást nem sikerült megnézned, ezért idemásolom neked a maastrichti szerződésből a szerinted nem létező EU-állampolgárságot:

CITIZENSHIP
One of the major innovations established by the Treaty is the creation of European citizenship over and above national citizenship. Every citizen who is a national of a Member State is also a citizen of the Union. This citizenship vests new rights in Europeans, viz.:
the right to circulate and reside freely in the Community;
the right to vote and to stand as a candidate for European and municipal elections in the State in which he or she resides;
the right to protection by the diplomatic or consular authorities of a Member State other than the citizen's Member State of origin on the territory of a third country in which the state of origin is not represented;
the right to petition the European Parliament and to submit a complaint to the Ombudsman.

Forrás: eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=LEGISSUM:xy0026

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.07. 12:58:59

@Roan:

"a témához értőt - és jól kommunikálót - az különbözteti meg a magát annak vallótól, hogy mindig a körülményeknek (cél, idő, hallgatóság) figyelembevételével adja elő mondandóját. "

Igaad van, alaposabban fel kellett volna mérnem a körülményeket és a célszemélyt, vagyis téged. A te szinteden valóban lehetséges az egymondatos, sőt egyszavas magyarázat: CSAK. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.07. 22:46:43

@Roan:

Köszönöm az elismerést, biztos voltam benne, hogy tetszeni fog.