psbm

psbm

Orbán érvel

2018. szeptember 13. - psbm

Orbán Viktor Európai Parlamentben elmondott beszéde inkább szólt a magyar televízió nézőknek, mint az ott ülő képviselőknek. A legszebb, hogy Orbán Viktor beszédében nehezményezi, hogy a jelentés kettős mércét alkalmaz, és visszaél a hatalommal, remélem ezt majd elmondja a magyar Országgyűlés előtt is a magyar miniszterelnöknek.

Az, hogy nem az EP-képviselőknek beszélt az abban is megmutatkozik, hogy a Sargentini-jeltnésben megfogalmazott pontokat nem is akarta cáfolni. Ehelyett teljesen a helyzethez nem illő érvekkel próbált meg operálni. Képzeljük el, hogy ugyanilyen típusú érveket sorakoztatna fel O.Vidor (nem valós személy és bármilyen hasonlóság a valósággal csak a véletlen műve) egy tettenért lopást követően a bíróság előtt!
 

Orbán Viktor az EP-ben (00:25-től): „…Önök most nem egy kormányt, hanem egy országot és egy népet fognak elítélni. Azt a Magyarországot fogják elítélni, amely 1000 éve tagja a keresztény európai népek családjának. Azt a Magyarországot, amely munkájával és ha kellett vérével járult hozzá a mi nagyszerű Európánk történetéhez. Azt a Magyarországot fogja elítélni, amely fellázadt és fegyvert fogott a világ legnagyobb hadserege, a szovjet ellen. És súlyos véráldozatot hozott a szabadságért és a demokráciáért. És amikor kellett megnyitotta határait a keletnémet sorstársai előtt.”


O.V., egy tettenért lopást követően a bíróság előtt: "Önök nem csak engem, hanem az egész családomat nehéz helyzetbe hozzák, ha elítélnek. Megjegyzem, hogy a családommal együtt már hosszú évtizedek óta tagjai vagyunk a keresztény imakörnek. Emellett tavaly az egész családom elment vért adni. És el fog ítélni engem a bíróság lopásért, pedig tavaly elvertem egy kétszer akkora embert, mint én. És még a pólóm is véres lett közben. Tavaly pedig egy keletnémet családot is vendégül láttunk a kertben. Mondtam, hadd sátorozzanak pár napot a kertben. Remélem az érveim meggyőzik a Tisztelt Bíróságot!"

 

Orbán Viktor az EP-ben (01:25-től): „…azok vádolják Magyarországot, akik örökül kapták a demokráciát…”

O.V., egy tettenért lopást követően a bíróság előtt: "Egy olyan ügyész vádol engem azzal, hogy loptam (ami igaz, de ez részletkérdés), aki örökölt tavaly egy balatoni nyaralót."

 

Orbán Viktor az EP-ben (04:21-től): „2009-ben 56 %-os, 2014-ben 52%-os többség szavazott ránk. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak, az Európai Parlamentnek mi vagyunk a legsikeresebb pártja."

O.V., egy tettenért lopást követően a bíróság előtt: "Tavaly a német középfokú nyelvvizsgán 85%-ot, az angol felsőfokú nyelvvizsgán pedig 80%-ot értem el. Ez volt a legjobb eredmény az egész városban, és Önök mégis el akarnak engem ítélni lopásért. Felháborító."

 

Orbán Viktor az EP-ben (06:17-től): „Kerítést építettünk, és megállítottuk az illegális migránsok százezreit. Megvédtük Magyarországot, és megvédtük Európát. A mai eset az első az Európai Unió történetében, amikor egy közösség elítéli a saját határőreit.”

O.V.,egy tettenért lopást követően a bíróság előtt: "Az óvodánál lévő kerítés felújításában is segítettem. Megvédtük a gyerekeket attól, hogy kiszaladjanak az útra, és elüsse őket az autó. A mai eset az első, hogy a bíróság elítél egy kerítésépítőt."

Vajon, hogy nem mentették fel a vádlottat? :)

Ti felmentenétek?

 Ha érdekelnek a témák a PolitikaSport és a Gazdaság világából, akkor kattints a Követés gombra vagy kövess Facebookon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://psbm.blog.hu/api/trackback/id/tr6314238635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dunántúli gyerek 2018.09.13. 23:45:30

orbán kapott 20 év kormányfőséget a nagyeszü brüsszeliektől

vénkujon 2018.09.14. 01:01:06

@dunántúli gyerek: tökéletesen látod! +végre kinyilotkaztatjhatja a magyar népp, hogy távozzunk az unióbó. mert épp most győztünk urak! enyi volt:) (a dunátulon, amugy is jobb bármely más uniós megyécskétől. else kell költösznöd)

vénkujon 2018.09.14. 01:02:57

amugy kurvanagy irás. megfogtam a bokám a röhögéstöl, amikor ólvastam. az volt a szerencse, hogy nem valami focis hasonlatokat ir le a szerzö, mer akor be is fosok.

Zsolt Pőczee 2018.09.14. 01:43:52

Ez az ember beteg. Siralmas, hogy a sok marha harmadjára szavazta meg. Nem is költözök soha vissza magyarországra.

2018.09.14. 03:27:14

"A legszebb, hogy Orbán Viktor beszédében nehezményezi, hogy a jelentés kettős mércét alkalmaz, és visszaél a hatalommal, remélem ezt majd elmondja a magyar Országgyűlés előtt is a magyar miniszterelnöknek."

Orban megtanult osztodni?
Vagy komaban voltam (minimum) 4 evig?
:)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.14. 05:29:35

Van egy kis gond: a politika nem bírósági tárgyalás.

Egy tárgyaláson Szardzsentíni hatalmasat bukott volna, vedd észre.

különvélemény 2018.09.14. 05:38:39

Nem értetted mit mondott, de nem is neked mondta, így nem számít.

Bírósággal jönni egy olyan áldemokráciában, mint az EU meg nevetséges.
A szavazás is egy vicc volt, "átértelmezték" a szabályokat, a pontok nagy részére semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni, ráadásul olyan pontok is vannak benne, hogy éljek az analógiával, amiről már született jogerős bírósági felmentő ítélet.

Persze a ballibnek már rég nem számítanak a tények, és rég nem tisztelik a demokráciát.

megamedve 2018.09.14. 06:52:37

Meg kellett nyilvánulnia egy olyan közegben ami nem csak agymosottakból, és/vagy orbánhű csalókból-tolvajokból-bűnözőkből áll.
Hát ott ennyire futotta.
Ezért nem áll szóba itthon sem mással, csak a csatlósokkal, mert itt is csak ennyire futná (na meg itthon mehet a soros-migráns-hazaáruló duma)

Célkereszt 2018.09.14. 06:59:15

@maxval balcán bircaman: Nem bírósági tárgyalás, de nem is cirkusz, amit a magyar képviselők csináltak belőle. ízelítőt adtak a hőzöngő, demagóg, primitív hozzászólásokból. Szégyelltem magamat helyettük is.

Célkereszt 2018.09.14. 07:19:51

@Célkereszt: Magyar képviselők helyett Fideszes képviselők.

szepipiktor 2018.09.14. 07:20:42

Remek kis írás!
Láthatóan pár kommentelő is ugyan ebben a betegségben szenved. A gazdi megvédéséért ugyanúgy bármit idehazudnak, terelnek, csúsztatnak.
Tényleg csak orbán és minden más van csak? Tényleg csak a fidesz és a neoliberális/balos halmaz létezik hazánkban?
Tényleg MINDENKI galád, aki nem egyet támogat a rengeteg közül?
Az itt is felbukkanó seggnyalóg mi tennének az több mint 2 milliós passzív réteggel, akik ma az egyik oldalt sem tartják megfelelőnek? Azokat, akik ugyanúgy elutasítják az ocsmány balosokat és a hazaáruló neoliberálisokat?
Mit is hazudik orbán? Hogy nem érvényes a szavazás, mert csak a leadott szavazatokat nézik. Igaz erre szabály van a néppártban, de hirtelen nem kell a szabály, mert nem neki kedvez!
Ugyanez a pali a választásoknál, a népszavazásnál KIZÁRÓLAG a leadott szavazatokat nézi, arra hivatkozik, azt tartja 100%-nak.
Ugye kedves fideszes kommentelők, itt is tettenérhető az, amiről a poszt szól.
Én az összes választópolgár nézem, a leadott szavazatokat, úgy pedig 1/3-1/3-1/3 volt a fideszes, az össz ellenzéki és a passzív halmaz aránya!
A ma még élő - azaz orbán még nem vátloztatta meg törvényekkel - matametikában ha 60% megy el szavazni és abból 60% szavzaz valamire, akkor az 0,6*0,6=0,36, azaz 36%!!!
A fidesz sokadszorra kap a szabályok alapján 2/3-t 1/3-nyi szavazattal.
Azaz NEM képviseli az egész országot,hiszen 2/3 jelezte, hogy MÁST akar...
De itthon erre hivatkozik (kint meg 1/3-nyi szavazattal) a magyar népre...
Ha a néppárt teszi ezt, akkor azt nem fogadja el, mert nem az összest számolják.
.
Na ez is kettős beszéd, az én erkölcsöm szerint szándékos és aljas hazugság.
De amíg erre van vevő,addig zuhanunk a szakadék alja felé.
.
Az időközi választások igazolják, hogy ma a döntő többség nem kér egyik félből sem. Ha 5000-ből elmegy szavazi 500 és abból 400 a fideszre szavaz (mert ma már csak a kollaboránsok mennek el...), az nem azt jelenti, hogy 4500 polgár őket akarná. Csak ugye nincs alternatíva sem, így nem bssza el a hétvégéjét arra, hogy valamelyik másik beteg, megélhetési mocskot jutassa a kasszához...
.
Az itt is kommentelő kollaboránsok valójában lesöpörnek olyan alapokat, mint a népszavazás, amikor kevesen mentek el, érvénytelen lett, de akik elmentek (fideszesek), megfelelően szavaztak, akkor a fidesz hónapokig plakátólta, hogy a "magyarok 90%-a" velük ért egyet...
Ja, de ugye a 49,999%-nak a 99,999%-a sem alehet a többség...
Viszont a kollaboránsoknak a levegő sem levegő, ha az nem a gazdinak, a nyalandó segg gazdájának jó...
.
Uraim!
A poszt ERRŐL szól!

szepipiktor 2018.09.14. 07:27:42

@különvélemény:
Csodálatos kollaborán vélemény!
Igen, a ballibek nem tisztelik a demokráciát. Ja mert az csúti tiszteli...
OK, ne bírósággal legyen a példa, ott a falábú hobbija a foci.
Minden idézet átírható focimeccsre, például eltöri az ellenfél lábát és a kiállítás ellen hazudozik.
Úgy már jó?
Vagy egyeszerűen a tények zavarnak, az, hogy ma már kurva sokat felismerik a pali hazudozását?
Megnyugtatlak, én 1988 óta ezt kiabálom, amikor felbukkantak ezek a kamugyerekek, bm-es hátszéllel, védelemmel. Amikor elmondhatta a beszédét a temetésen, ami a saját propagandája volt, és nem a megemlékezést szolgálta.
A poszt kihagyta a legaljasabb mondatait a fszkalapnak.
Amikor lekommunistázta az őt kritizálókat.
Ha elég idős vagy, akkor te is megérted, hogy egy KISZ gyerek, kommunista apucival, társadalmi besúgó apóssal nem kommunistázhatja le azokat, akiknél nem volt kommunizmus...
Sokmindennel kamuzhatott volna, de kommunistáznia nem kellett volna, mivel egy kommunista származék ezt ne tegye.
Ennél még rákosi is egyenesebb volt.

rallus 2018.09.14. 07:34:45

Orbán hiába próbálta volna védeni magát például a megviselt arcú, éltesen is bájos hölgy konkrét vádjától, hogy nem látta őt a prideon! Valóban nem volt ott és szerintem sosem hord rózsaszín bőrtangát!

neko1967 2018.09.14. 08:00:09

@maxval balcán bircaman:
Szerencséje a vajdádnak, hogy ez nem bírósági tárgyalás, mert sok évet kapna! Persze, ez valószínűtlen Magyarországon, míg fidessnyik a főügyész!

Etniez 2018.09.14. 08:04:40

@vénkujon: te Kishuta, remélem megvan hogy a magyarok Eu-pártiak és lámpára húzzák Viktort, ha belekezd

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.14. 08:11:22

@neko1967:

Ez már 2002-ben se jött össze. Akkor is ígérték a ballibek, hogy az egész Fidesz börtönbe fog kerölni, aztán egy esetben se tudtak eljutni ítéletig.

neko1967 2018.09.14. 08:26:27

@maxval balcán bircaman:
És ki is volt akkor a legfőbb ügyész fidessnyik/bolsevik?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.14. 08:29:42

@neko1967:

Ez nem érv. A főügyész nem teljhatalmű. S a bírósági szzakaszban meg nem tud sokat tenni.

A valóság: nem voltak bizonyítékok a fantasztikus állításokra, Pont ahogy most.

chrisred 2018.09.14. 08:48:39

@dunántúli gyerek: Putyintól kapta, az Unió most csak rábólintott.

chrisred 2018.09.14. 08:52:34

@vénkujon: Sőt, már a keleti megyék életszínvonalát sem Hollandiához kell majd mérni, hanem az Eurázsiai Unió többi tagjához, mondjuk Kirgizisztánhoz.

chrisred 2018.09.14. 08:53:32

@maxval balcán bircaman: És hogy jut el bírósági szakba az ügy, ha az ügyészség nem emel vádat?

neko1967 2018.09.14. 08:58:19

@maxval balcán bircaman:
Idióta! A fidesstroll képzőben minimális jogi képzés sincs? Az ügyész a vád ura, az állam képviselője. Ha nem emel vádat, akkor nincs tárgyalás, kivéve, ha a bűncselekmény magánvádas! Pl: ha közpénzből csinálnak stadiont, akkor a sértett a Magyar Állam. Az ügyészség természetesen nem emel vádat és így nincs is ügy. Magánvád meg ebben az esetben nem lehetséges.
A rendőrség több ügyben is lefolytatta a nyomozást, pl Ezüsthajó Kft., de az ügyészség minden ügyet lesöpört az asztalról.

nemecsekerno_007 2018.09.14. 09:12:34

A magyar tévénézőknek szólt :) Hát persze. Meg egy csomó európainak is. Ez az egész kurv@ra visszafelé fog elsülni gyerekek :) Mint a magas részvétel :)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 09:20:17

Gratulálunk az írásért, olyan stílusban íródott és olyan módszertannal, amit mi is használunk.
Lehet, hogy le is közöljük ide való hivatkozással ezt a részletét.

"O.V., egy tettenért lopást követően a bíróság előtt: "Önök nem csak engem, hanem az egész családomat nehéz helyzetbe hozzák, ha elítélnek. Megjegyzem, hogy a családommal együtt már hosszú évtizedek óta tagjai vagyunk a keresztény imakörnek. Emellett tavaly az egész családom elment vért adni. És el fog ítélni engem a bíróság lopásért, pedig tavaly elvertem egy kétszer akkora embert, mint én. És még a pólóm is véres lett közben. Tavaly pedig egy keletnémet családot is vendégül láttunk a kertben. Mondtam, hadd sátorozzanak pár napot a kertben. Remélem az érveim meggyőzik a Tisztelt Bíróságot!"

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.14. 09:20:22

Az összes hasonlat marhaság.

"Önök most nem egy kormányt, hanem egy országot és egy népet fognak elítélni. "
A jelentés címében Magyarország szerepel, és az országtól készülnek elvenni a szavazati jogot.
Azaz tényleg az országot büntetik.

"az Európai Parlamentnek mi vagyunk a legsikeresebb pártja.""
Azaz a legnagyobb legitimációja EU szerte a magyar kormánynak van, ami szintén igaz. Ugyanis ebben a kontextusban mondta, és szó sem volt lopásról.

De a többi is szánalmas erőlködés és vergődés. Az egyik legszarabb poszt bérrettegés témakörben.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 09:29:56

Egyik a témához kapcsolódó blogbejegyzésünk:

Aki hazudik, az lop is. Magyar bölcsesség.

"Sohasem vetemendénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk." Ez Orbán Viktor miniszterelnök felszólalás részlete az Európai Parlament vitáján 2018. szeptember 11-én, amely harsány tömeges röhögést váltott ki. Másnap kétharmadot meghaladó (69,5%) többséggel megszavazták, hogy az Orbán Kormány/Rezsim megsérti az európai jogállamiság normáit.

erkolcstan.blog.hu/2018/09/12/aki_hazudik_az_lop_is_magyar_bolcsesseg

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 09:31:59

@Rettegek mert ballib vagyok:

Te kevered a dakota mondásokat a magyar bölcsességekkel. :-)

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.14. 09:32:10

@TanNé:

Kész csoda hogy nem lettetek index címlaposok.
A Soros seggnyaló blogokat nem győzik cserélgetni az Indexes hírhamisítók.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 09:38:32

@Rettegek mert ballib vagyok:

Keres fel egy állatpszichiátert! :-) Logika és memória terén kihívásokkal küzdesz!!!

Nem nekem nem volt sem haverom, sem szponzorom sohasem, sem Soros György, sem Simicska Lajos. OVi miniducsénak meg igen.

A Kárpátok 2 Géniuszának jelenlegi és volt barátai fogják a végén meghúzni a "kivégző géppisztoly sorozat ravaszát" (Lásd Csaú)

chrisred 2018.09.14. 09:42:10

@Rettegek mert ballib vagyok: Nem az Európai Parlament hibája, hogy az magyar államot hivatalosan Magyarországnak, és nem Magyar Köztársaságnak kell szólítani. Így került bele az alaptörvénybe. Attól még a jelentés szövegéből egyértelmű, hogy az állami szervek működéséről és nem a lakosságról szól.

chrisred 2018.09.14. 09:44:59

@Rettegek mert ballib vagyok:
' "az Európai Parlamentnek mi vagyunk a legsikeresebb pártja.""
Azaz a legnagyobb legitimációja EU szerte a magyar kormánynak van, ami szintén igaz. Ugyanis ebben a kontextusban mondta, és szó sem volt lopásról.'

Akkor nálad bejött a védőbeszéd halandzsa, ugyanis az EP nem a népszerűséget, hanem a jogszerűséget kérte számon.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 09:46:40

@chrisred:

Pontosan. Ez a kormányt a vezetést a rezsimet ítéli el, amely felvette a Magyarország nevet.

utóirat: A magyarok egyébként magyar bölcsességeket használnak és nem dakota(roma) és kazárt.

Európai téridő 2018.09.14. 09:53:23

@maxval balcán bircaman: Na ugye, magyar ortográfiával leírva a bongyorszőke ciklon eredeti nevet, ugyanaz lesz az eredmény, mint ahogy az RMDSZ-es magyar politikus az eredetit pedig magyaros kiejtéssel mondta, amire jól rárepült szinte az egész hazai balmédia és nagyon adták a felháborodottat. Amúgy pedig ezek az EPés marhák is pont azzal élnek vissza, hogy jogászias köntösbe bújtatják a politikai üzeneteiket, de nem jogászok. A laikus elem olvasó most is át van verve.

Európai téridő 2018.09.14. 09:54:42

@Célkereszt: Ön legalább szégyenkezett, csak rossz ok miatt, mert az EPés oktondiak miatt kellett volna.

eßemfaßom meg áll 2018.09.14. 09:55:10

Folytassátok!

Köszönettel,

Orbán Viktor s.k.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 09:59:30

@Rettegek mert ballib vagyok:

Ja kikapcsoltuk mind a facebook, mint a reklám lehetőségeket.
Ez eleve kizárja, hogy index.hu címlaposak lehessünk, ami nem is szeretnénk, hiszen az index.hu volt már köztudottan F.MPP (Fidesz utódpárt) érdekeltség. Ez a hagyjuk a népet karattyolni, csak arra kell, hogy hivatkozgassanak, hogy még nincs TOTÁLIS, csak puha diktatúra.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 10:05:37

Másik ezen témához kapcsolódó Magyar Erkölcsös Emberek Országos Köre blogbejegyzésünk:

Tartózkodó szavazatok be nem számítása törvénytelen?

Azaz a fagyi visszanyalt:-) Akkor mennyire törvénytelen az, hogy Magyarországon az országgyűlési választásokon nincs sem tartózkodom, sem egyik pártra sem érvényes szavazási lehetőség. Akkor lenne jogalapja és főként erkölcsi és etikai alapja az Orbán kormánynak/rezsimnek a 2018.szeptember 12-i 69,5% igen aránnyal elfogadott Sargentini jelentést megtámadnia, ha előtte bevezetné hazánkban az érvényes tartózkodom és egyik pártra sem szavazási lehetőséget. Abban az esetben támogatnánk is, mert alapvetően igazuk van, csak éppen kettős mércével mérést nem szeretjük.

erkolcstan.blog.hu/2018/09/12/tartozkodo_szavazatok_be_nem_szamitasa_torvenytelen

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.14. 10:08:50

@chrisred: @TanNé:

Teljesen hülyék vagytok.
Azt se tudjátok mit szavaztak meg.

De segítek. Azt szavazták meg, hogy induljon el az eljárás, aminek eredményeként Magyarország elveszíti a szavazati jogát.

Az ország veszíti el. Nem Orbán nem a Fidesz, hanem az ország.
Világos ?

Szerencsétlen Soros csicskák csont nélkül beszopják amit az Indexes meg 444-es hírhamisítók hazudnak nekik.

psbm 2018.09.14. 10:10:12

@Rettegek mert ballib vagyok: a.te.ervelesi.hibad.hu/lenyegtelen-konkluzio
Egy kis "szakirodalom", hogy mindenki megértse miről szól a bejegyzés.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.14. 10:11:11

@TanNé:

Kurva nagy különbség van a választás, és a képviseleti demokráciában a szavazás között, ha nem tünt volna fel. Persze értem, hogy éppen ezt a bullshit magyarázatot adta a ballib hazaáruló banda, a bloggereinek , de ettől ez még marhaság.

A világ minden parlamentjében (egyébként az EP-ben is), a 2/3-os törvény vagy azt jelenti, hogy az összes képviselő 2/3-a, vagy azt hogy a jelenlevő képviselők 2/3-a egy irányba szavaz.

Ezt vették semmibe ország világ elött Soros csicskái, mikor az országunkat elítélték.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.14. 10:14:33

@psbm:

Az egész posztod minden mondata, éppen erre az érvelési hibára épül.. :DDDD

kvadrillio 2018.09.14. 10:15:57

viktorka ! ezen az úton kár volt elindulnod, ezt a magyar társadalom eccer már kivágta magáb ól, ezután is kifogja !!! :O)
Tóth Ákos: A kötcsei klán kultúrharca

Figyeljünk azonban a részletekre: Orbán Viktor a harci állapotot élesen elválasztotta a célállapottól Kerényi Imre búcsúztatásán, vagyis, s bár könnyen adná magát a következtetés, úgy tűnik, mégsem önmagában a harc a cél. Amiből persze az következik, hogy az Orbán-korszak, ha kiteljesedik a hosszú harcok után, végre harctalan lesz. Ettől függetlenül nem feltétlenül békés, de a vízió szerint övéi a kardcsörtetés után végre megpihenhetnek, és mindenki a neki szánt helyén lesz, ott, ahol Orbán Viktor elrendelte. Nem lesz többé kétely, nem lesznek félreérthető szavak, mondatok, tettek, minden világos lesz, és egyértelmű, eleve elrendeltetett. A közmunkás gyereke állami iskolába kerül, és nagy valószínűséggel közmunkás lesz, a középosztálybelié szakmunkás, az államtitkáré pedig, aki gyerekét a drága, kiemelt oktatást biztosító magániskolába menekíti, a végén biztosan Kötcsén köt ki. Lesz állami kórház, amivel Orbán Viktor szerint egyébként semmi baj nincs, de azért a kötcseieknek lesz kiemelt ellátásuk, lesznek Pasa parkiak és olyanok, akiket az otthonukból való kiebrudalás fenyeget. Kiépülnek a párhuzamos rendszerek, s ezek egyike azoknak, odafönt, akik most épp a kultúra újradefiniálásán tépelődnek, a térhódításon, a korszak kiteljesítésén, megrészegülve saját merészségüktől, hogy ők most újraosztják a lapokat, és kikezdhetnek bárkit. Annak a nevét tűzhetik zászlajukra, akikét csak akarják, s ha neki ez véletlenül nem tetszik, mit se számít, legfeljebb megalázzák őt is. Semmi sem szent, cserébe minden megengedett. Most dől el, ki lesz fönt, ki alul, kinek a világába épül be a 13 milliós BMW X3-as, és kiébe a Suzuki Swift. Ez aztán a kultúrharc a javából, ez lesz talán a legvégső, amíg el nem jutunk a célhoz, Orbán Viktor vágyott világához, ami Kerényi Imre nélkül tényleg nem lesz ugyanaz, mert minden hibája ellenére ő még talán tudta, hogy a Gucci cipő a Louis Vuitton táskával és az Audemars Piguet Royal Oak típusú gyémántberakásos automata karórával nem más, mint ordenáréság. / Tóth Ákos

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2018.09.14. 10:33:19

@Rettegek mert ballib vagyok:

Tudtam, de nekem nem is volt pölö eddig sem szavazati jogom az EU-ban.
A szavazati jogomat nem nem ruháztam át egy választási csalással hatalomra jutott rezsimnek.
Mert ugyan is több mint 16 éve nem járok szavazni.

A Parlament egy totális diktatúra helye. Frakció fegyelem miatt a képviselő nem szavazhat máshogyan, mint amit elrendelnek neki. Gyakorlatilag szavazásonként elég lenne ha 4-5-6 ember ülne csak bent.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2018.09.14. 10:35:18

@kvadrillio:

Kerényi Imre a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának az egyik vezetője volt sokáig.

Magam meg a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának Figyelő Bizottságának a tagja vagyok jelenleg. Visszarendeződés esetén újra élesszük a 2004-ben felfüggesztett működésünket.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2018.09.14. 10:36:46

Ja amint a madaras logóból látszik, több blogon is írok. TanNé -n is.

BéLóg 2018.09.14. 10:38:41

Édes Istenem, ADD, kérlek ADD hogy az ilyen liberális balfaszok, mint psbm SOKÁIG, nagyon sokáig írjanak. Írjanak minél többet, minél gyakrabban, mert ENÉLKÜL a büdös életben nem lehetne Orbán még 120 évig miniszterelnök és soha nem fogjuk megérni, hogy a balliberálisok KIESNEK a Parlamentből.
Uram, igen, Uram, könyörgök, legyen így!

BéLóg 2018.09.14. 10:40:21

@vilagnezet.blog.hu: Ha TE nem szavazol, szavazok ÉN helyetted.

Ja, megvan, hogy hívták a görögök azokat, akiknek VOLT joguk dönteni de nem éltek vele?

IDIÓTA.

(Igen, PONTOSAN ez a görög szó arra, amit te csinálsz.)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 10:42:47

Legnagyobb hazai liberális 27 éve Orbán Viktor
Senki sem vitte hazánkból eddig hozzá hasonló magas beosztásig

Orbán Viktor 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé tagja és alelnöke volt. A mikor a liberálisokat szidják, akkor őt szidják főként. Ha a balliberálisokat, akkor meg pláne, mivel Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára is volt azt megelőzően.

erkolcstan.blog.hu/2016/10/02/legnagyobb_hazai_liberalis_26_eve_orban_viktor

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 10:45:32

@BéLóg:

Tudom, tudtam. De ott tiszta volt a választási rendszer viszonylagosan.

Itt meg ha szavaznék, akkor jelenlétemmel legalizálnám a választási csalást.
Részese lennék egy csalásnak. Bűnrészes.

Ígyy erkölcsi alapokon nem szavazok.

BéLóg 2018.09.14. 10:49:08

@TanNé: Hát, EZEN az alapon a legnagyobbat miszsisz SZARGENTÍNI hazudta, de persze EZ téged nem zavar.

Azon gondolkodom, mondjuk csinálsz valami hülyeséget, majd jönnek a yardok és te leboltolod velük, megcsinálod amit kérnek, kapsz róla igazolást, meg pecsétet, MAJD jön egy ilyen faszné, és ÚJBÓL pofánbasz vele, hogy te milyen getzi vagy.
Mert bizony a Szargentíni 12 pontjából TÖBB is ilyen.

Ja és például amikor azt írja, mocskosfidesz KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁGOKAT hozott létre fúj és ezhogymármi, miközben több európai országban, például NÉMETORSZÁGBAN ezer éve működnek közigazgatási bíróságok, hoppá.

Vagy az hogy nullaegészpártized százalékos magyar támogatású szervezetek RÖHEJES vádjai szerepelnek az iratban, kábé emlékszel amikor a magyar Helsinki Bizottság BEPERELTE a magyar államot mert mi "megvonjuk az illegális határsértőktől az ország területének használati jogát".

B+ ezt leírom még egyszer, hogy te kikereshesd a netről, EZT írták, valóban, hogy fölháborító hogy "Magyarország megvonja az illegális határsértőktől Magyarország területének használati jogát".

Nem, ez nem vicc, és ILYEN szervezetek "jelentései" alapján akarják MAGYARORSZÁG (és nem Orbán Viktor) ellen megindítani a szavazati jog visszavonását.

Hari Seldon 2 2018.09.14. 10:50:19

Sokáig tart, de megy a bilincs a maffia klánnak. De addig el lehet még ugatni pár évig az eu ellen.
Az EU malmai lassan őrölnek, de nagyon. Az sose volt jó, ha összeveszett a nyugattal.
Igaz, addig hazudnak a nívódíjasok.

Ez régen is így volt, utólag mindig győztek:
955-ben is Augsburg-nál legyőzték a magyar kalandozókat, de a helyi "médiába" azt hazudták bele, hogy a Lehel kürtjével megölték a császárt. - Állítom a legtöbb magyar most is így hiszi.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 10:52:37

@BéLóg:
Tévedsz, zavar. Van is róla, vagy is hasonló dolgokról bejegyzésünk:

Milyen is egy toleráns liberális?
"Én egy toleráns liberális vagyok. Ha te nem értesz velem egyet, akkor te egy szexista, rasszista, homofób, idegengyűlölő, bigott náci vagy!"

forrás:
erkolcstan.blog.hu/2016/11/15/milyen_is_egy_tolerans_liberalis

Hari Seldon 2 2018.09.14. 10:54:13

@Rettegek mert ballib vagyok:
A te analógiáddal:
A sziciliai Giovanni ggódik hogy a rendőrség nehogy elkapja Corleoné-t, mert akkor nem lesz munkája vendéglősként (behajtóként, nívó díjas újságíróként, mindegy is miylen szakmát mondok).
Hát az ilyen hozzállás miatt vannak egyes területeken olyan állapotok.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 10:55:31

@BéLóg:
Ja, hogy tudd. 1966-os kiadás vagyok, Ovi csak néhány évvel idősebb nálam.

Ifjú határőr voltam
Ifjú Gárdista szakaszparancsnok, mint Orbán Viktor. Találkoztam is vele akkorin egy gárdaszemlén
Magyar Honvédelmi Szövetség tagja, lövészkör vezető is voltam

ingyenebed 2018.09.14. 10:58:16

@Rettegek mert ballib vagyok:

mi van fideszg*ci? nem élvezed a szopást? pedig jobban teszed, ha megtalálod benne az örömet, mert lesz még részed benne bőven. :-D

ingyenebed 2018.09.14. 11:01:04

@Rettegek mert ballib vagyok:

nem az ország szavaz az uniós eljárások során, hanem orbán emberei. úgyhogy tőlük veszik el a jogot, ha eljutunk odaáig. világos?

chrisred 2018.09.14. 11:01:42

@BéLóg: Hát, egészen pontosan a magánember megnevezése volt, azokkal szemben, akik a politikával foglalkoztak. Tehát most a parlamentben ülő képviselők mondhatnák ránk, egyszerű magyar állampolgárokra. És bizonyos szempontból igazuk is van.

BéLóg 2018.09.14. 11:02:12

@TanNé: Ja ja, ott tiszta rendszer volt, persze, itt meg csak akkor van tiszta rendszer, ha a liberálisok győznek.

Akármit mondasz, aki NEM él a szavazati jogával, az idióta. Ahogy mondtam, TE nem szavazol, szavaz helyetted más, nem igaz, hogy pl. NEM vagy ÉRVÉNYTELEN szavazattal legitimálsz bármit.
Ja és én picit idősebb vagyok mint te, én meg kisztitkár voltam és az iskolatársaim 99%-a kisztag volt és a legjobb nőket ott lehetett felszedni. nahát. Én meg még sorkatona is voltam.
De mumpszos is. meg három énekkarban énekeltem, köztük egy templomi kórusban.

Szelid sunmalac 2018.09.14. 11:06:01

@szepipiktor: Nem tudom eszrevetted-e, de senki nem valaszolt a kommentedre :)

Szelid sunmalac 2018.09.14. 11:07:45

@BéLóg: Igy is lehet magyarazni, csak te nem a csajok miatt voltal KISZ titkar. Ez egy ritka szar hazugsag meg toled is. Inkabb azo ncsodalkozom, hogy a templomba teged beengedtek akkoriban (gonoldom csak kesobb lettel titkar)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 11:08:27

@BéLóg:
A Tavasszal Szavazz Fasszal mozgalommal is együttműködtünk sokáig, akik egy nagy farkat rajzoltak a szavazófülkékben a szavazólapokra.

Te még mindig nem érted. Ha ott vagy egy bűntény helyszínén és nem teszel ellene, akkor bűnrészes vagy. Te szavazol, tehát bűnrészese vagy egy választási csalásnak. Bűnrészese vagy a jelenlegi puha diktatúrának, rezsimnek. (javaslom nézd meg a rezsim szó jelentését!!!)

Csató 2018.09.14. 11:09:22

"Orbán Viktor Európai Parlamentben elmondott beszéde inkább szólt a magyar televízió nézőknek, mint az ott ülő képviselőknek. "

Nem ártana, ha tanulnának belőle az ellenzékiek is. Igaz, hogy külföldről az álliberális, kozmopolita dumát várják tőlük, de hát még mindig a magyar televízió nézői szavaznak.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 11:10:51

@Szelid sunmalac:

A főiskolán engem kértek fel, hogy legyek KISZ titkár, mert előtte kaptam egy Kiváló Ifjúsági Vezető kormánykitüntetést. Haza szeretetre és honvédelemre tanítottam a tőlem fiatalabbakat. Erre azt válaszoltam, hogy kihagynám és a robotika szakma jobban érdekel, mint a politika.

Szelid sunmalac 2018.09.14. 11:12:54

@TanNé: Ertheto. Igy is lehetett. Hogy valaki KISZ-tag volt, egy dolog. Titkarkent mar kicsit mas volt a helyzet. De a Belog elvtars bizony semmi egyeb, mint megveszekedett kommunista a rosszabbik hazmester fajtabol.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.14. 11:14:50

@chrisred:

Mert:
- nyomást lehet gyakorolni az ügyészségre a nyilvánossággal, s a nyilvánosság 2010 előtt még totálisan ballib kezekben volt,
- magánvád is lehetséges.

John Doe3 2018.09.14. 11:15:58

@BéLóg: Kikeresheti, de megtalálni nem fogja, mert nincs rajta (sem). Ennyit az érvedről.

chrisred 2018.09.14. 11:17:36

@maxval balcán bircaman: - Már hogy volna lehetséges?
- Nem ilyen ügyekben.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.14. 11:17:48

@Európai téridő:

Szerintem Soros tréfás kedvét jelzi, hogy éppen ilyen nevű emberével adatta meg a röpiratát Mo. ellen.

Egy dolgot ismerjünk el Sorosról: máig magyar az anyanyelve, s angolul is szép magyar akcentusa van.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 11:18:11

@maxval balcán bircaman:

A bíróságokon, bíróként ülnökölnek a legveszélyesebb bűnözők. (tisztelet a kevéske kivételnek, akiket persze sorra kirúgnak)

Fővárosi Törvényszék neve helyesen Büdipesti Törvénytelenségi Hokedli

A Büdipesti Törvénytelenségi Hokedli a hazai bírói bűnözés fellegvára. Sem az általános emberi jogokat, sem az európai unió törvényeit, sem hazánk törvényeit nem tartják be, úgy gondolják azok csak irányadóak, de ezektől ők olyan döntéseket hoznak, amit csak akarnak. Sőt az őket elmarasztaló magasabb fokú bírósági döntéseket sem tartják magukra nézve kötelezőnek.

A Tisztességes Bírói Magatartásért mozgalom alapítója is vagyok, sok minden más mellett.
Tehát megalapozott az álláspontom.

chrisred 2018.09.14. 11:20:41

@BéLóg: Azt, hogy valaki sorkatona volt vagy mumpszos, nem a saját döntésén múlt. A KISZ tagság igen. A motiváció lényegtelen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.14. 11:22:49

@TanNé:

Vannak bajok, ez tény.

Nekem egyszer az államfőig kellett eljutnom, hogy avatkozzon bele a "független" bíróság munkájába, abszurd döntéssorozat visszacsinálására.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.14. 11:23:27

@chrisred:

Én tudatosan nem lettem annak idején KISZ-tag. De ezt ma nem tartom valamiféle hősi cselekedetnek.

ami szabad 2018.09.14. 11:24:01

Attól tartok, az elvakult fidesz hívek, nem olvasták el azt a 12 pontot, ami a jelentésben áll. Kár. Addig, amíg csak a kormány által megvett médiumokból tájékozódnak, úgyis el fogják hinni, hogy a bevándorlásról szólt a jelentés, és csaltak az EU-ban, valamint hogy Magyarország az aki kapott az arcára. Az objektív tájékoztatás mindenkinek járna, azonban ez szinte teljesen lehetetlenné vált mára itthon. Ha a 96%-ban hozzáférhető kormány agit. propagandához férnek hozzá, azért, ha csak az ellenzékit nézik/ hallgatják azért, de még ha mindegyiket végignézik is - ami nyilván nem megvalósítható- mára már akkor sincs lehetőség arra hogy megismerhessék az igazságot 100%-ban. És ha innen nézem, akkor máris igaza van a jelentésnek, melynek egyik pontja a éppen a sajtószabadság erőteljes korlátozását veti a kormány szemére. ( az már csak a vicc kategóriát erősíti, hogy a jelentés elfogadásával együtt futott aznap a cikk, hogy Vajna éppen most nyert újabb 3 rádiót.) Ha a tudományos élet szabadságának legyilkolására tett lépések ( mint a 12. pont egy másik pontja ) nem is szerepelnek tételesen, de elég "vicces" hogy éppen tegnap- és a mai napon is van ezzel kapcsolatosan igazán negatív hír: a Corvinus magánosítása és az MTA közgazdaság tudományi műhelyének szétverése ugyanis kicsit sem véletlen. Az MTA bezabálását még nem is tartalmazta a jelentés, mert kicsit előbb készült mint ahogy palkovics- buldózert rászabadították a témára, de sajnos, nehéz egy olyan jelentést tartalmilag kifogásolni, amelynek elfogadását követő két nap alatt további pontokon, egyértelműen igazolódik be, hogy egyszerűen IGAZAT állít, szemben a miniszterelnökünkkel, aki úgy mellesleg, nem túl sok ponton vitatta érdemben a jelentést, csak velünk magyar állampolgárokkal igyekezett takarózni!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 11:24:54

@maxval balcán bircaman:

Szepesházi Péter egyik küzdőtársam, aki még jelenleg bíró, éppen most adta be a lemondását.
Nem kíván egy ilyen tovább a bírósági rezsim tagja lenni.
Van róla írás az index.hu -n

C. Lee Boss 2018.09.14. 11:26:59

2018. aug. 31. - 54 millió eurót kapunk Brüsszeltől határvédelemre. Hát ennyire bevándorláspárti az Unió. Erre hivatkozni súlyos amnéziás zavar! Rohad/t a narancs!

chrisred 2018.09.14. 11:30:13

@maxval balcán bircaman: Dettó így vagyok vele, akkor és most is tök természetes dolognak tartottam. Mint hogy az ember nem iszik vécékagylóból, bármennyire is kapacitálják mások.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.14. 11:36:51

@chrisred:

Én nem így látom ezt.

Anyám pl. azért lett 1958-ban KISZ-tag, mert jó társaság volt, s így tudott részt venni a bulikon. Pedig akkor még politikai jelentpsége is volt ennek.

Én 1982-ben lettem KISZ.tag korú. Akkor a nem belépést ellenzékiségnek tekintettem. Ma már tudom, ez kamaszos nagyzolás volt, semmi jelentősége nem volt,

BG-ban pl. a rendszer keményebb volt, a bolgár KISZ.be (DKMSZ) nem tudtál nem belépni, mert nélköle nem tanulhattál tovább. Nagy élményem 1986-ból amikor rlszt vettem vendégként egy bolgár KISZ-gyűlésem, z maga volt a abszurd színjáték,

Az orosz KISZ-gyűlésein meg violtam többszor is 1983-1985 között. Az orosz haverok azt hitték, elmeháborodott vagyok, hogy nem-tgaként elmegyek. De akkkora élmény volt, hogy elmentem párszor.

Siokat tudnék meslkni erről.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 11:49:36

A Magyar Erkölcsös Emberek Országos Köre beemelte erkölcsi tanításai közé ezen blog lényegi meglátását. Természetesen forrást megnevezve. Köszönjük.

erkolcstan.blog.hu/2018/09/14/orban_vedobeszede_az_europa_parlamentben

neko1967 2018.09.14. 11:52:35

Frank Engel néppárti képviselő felszólalása a Sargentini-jelentés vitájában.
Részlet:
„Őszintén szólva halálosan unom már ezt. Halálosan unom, hogy évente 5 milliárd eurót látok, gyakorlatilag arra fordítva, hogy néhány önhöz (csuti vajda) közel álló ember gazdagodjon.
Minden évben!
A gazdaság többi része pedig valószínűleg örül, hogy 700.000 ember hagyta el az országot az elmúlt 10 évben, mert különben munkanélküliként tengődnének az országban. Az egyetlen oka annak, hogy a munkanélküliségi mutatók ott vannak, ahol. Nem a kormány bátorsága, hanem hogy az emberek a lábukkal szavaztak.
Nos mi történik ezzel a pénzzel?
Óriásplakát kampányok Brüsszel ellen, a Bizottság ellen, a Parlament ellen, a Bizottság elnöke ellen, Soros ellen, bár ez Brüsszel szempontjából nem releváns, azt leszámítva persze, hogy mint megtudtuk, mi mindannyian Soros ügynökei vagyunk. Legjobb tudomásom szerint soha nem kaptam Soros-ösztöndíjat. Mások kézzel foghatóan igen….. Még csak kezet se fogtam vele. Míg mások szívességeket is elfogadtak…..”

chrisred 2018.09.14. 11:55:53

@maxval balcán bircaman: Ugyanarról beszélünk. A sorkatonaság volt az a vécékagyló, amiből muszáj volt inni, de attól még a sztorik kifogyhatatlan tárházát adta, mint egy abszurd színjáték.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 12:02:58

@chrisred:
Tévedés, mert sokan választották helyette a börtönt.
Mert sokáig bűncselekmény volt megtagadni azt, hogy parancsra más embert kelljen ölnöd.

Később az ALBA kör és a HEL hatására már volt fegyvermentes polgári szolgálat.
-én 1,5 fegyveres szolgálatban voltam. Saját magam kértem, hogy vigyenek el minél előbb, legyek rajta túl. Az már más kérdés, hogy utána már nem voltam hajlandó többet soha sem katona lenni. Nem vettem át tartalékos tisztként a behívókat. Mondtam, köszönöm nem kérem, Nekem ennyi pont elég volt.

1988-1989 1,5 év sorkatona. Tartalékos hdgy.-ként szerelnek le. Katonai igazolvány számom: A2529509 Katonai szakképzettség számom: 13617 szd.pol.mb. Vércsoportom: 0 RH poz. Fegyverem száma: AMD 65/5 gpi. DZ4466 kiadása:1988.03.27. bevonva 1988.07.19.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 12:04:56

@TanNé:
Ja csak azért volt csak fél évig és nem másfél évig géppisztolyom, mert politikai kiképzést kaptam.

A politikus fegyvere meg : A Szája

várom a levelet 2018.09.14. 12:13:05

családod a hóhér.se neked,se az öreg orbánnak,aki egyszerű művezető volt,se a lábunkon élő pereputtynak.

Netuddki. 2018.09.14. 12:26:37

Persze, hogy nem a pontokkal foglalkoznak, még a hülye, félrevezetett nép rájönne itt nincs is demokrácia meg jogállam.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.14. 12:26:52

@chrisred:

Abból is kimaradtam, hamis papírokkal.

LebensraumamOsten 2018.09.14. 12:33:09

@dunántúli gyerek: Nemsokára felébredsz és rájössz, hogy bilibe lóg a kezed. Olyat is szoktál álmodni, hogy sikeres, iskolázott ember vagy? Nemrégiben nem parasztgyerek néven írogattál ide? Az egy másik személyiséged volt? Mit gondolsz miből finanszíroznak most, hogy gazdid emnyves kezére csaptak és nincs több játék amit hazavihet a közös homokozóból? Honnan kapod a béred és miből az utalványt?
1. Putyin ad hitelt amit ellophattok (na részben legalább)
2. A keresztyén hit erejéből
Ugye arra, hogy az alapbéres dolgozók több adót fizetnek nem érdemes spekulálnotok, mert közismert tény: SZARBÓL NEM LEHET VÁRAT ÉPÍTENI
Szóval tőlük már nem lehet többet kifacsarni. Na akkor adódik a kérdés, miből lesz kommentelési illetményed, ha nincs már uniós forrás? Elgondolkoztál már azon, hogy nem kéne odaszarni az asztalra ahonnan esztek? Azt a kutyát (vajdád) amelyik megharapja az őt etető gazdát (Európa adófizetői) nem sokáig szokták már tartani. Édes pici 2/3-os idemigrált agymenésünk.

Naki vagyok kerdojel 2018.09.14. 12:44:20

@dunántúli gyerek: és ha tovább simogatják a buksiját, hogy jól van fiam, baszd még jobban szét az országodat (közben persze bomlaszd az EU-t is), mi meg adunk még több pénzt, az talán jó lett volna?

$pi$ 2018.09.14. 12:45:54

Orbán a beszédében nemérvelt, egy közel 100 oldalas jelentés ellen nem lehet 7 percben érvelni. Orbán egy politikai beszédet mondott.

Az érvelés a képviselőknek elküldött vaskos dokumentumban volt, de azt nyilván nem olvasták el, mint ahogyan a legtöbbjük a jelentést sem olvasta el.

$pi$ 2018.09.14. 12:51:20

"O.V., egy tettenért lopást követően a bíróság előtt: "Tavaly a német középfokú nyelvvizsgán 85%-ot, az angol felsőfokú nyelvvizsgán pedig 80%-ot értem el. Ez volt a legjobb eredmény az egész városban, és Önök mégis el akarnak engem ítélni lopásért. Felháborító.""

O.V. -t azzal vádolják, hogy nem beszél egyetlen idegen nyelvet sem: ""Tavaly a német középfokú nyelvvizsgán 85%-ot, az angol felsőfokú nyelvvizsgán pedig 80%-ot értem el."

O.V.-t azzal vádolják, hogy nem demokrata, hogy antidemokratikus rendszert épít fel: "2009-ben 56 %-os, 2014-ben 52%-os többség szavazott ránk. "

Ja, hogy ami értelmes érvelés az egyik esetben (nem vagy demokrata) az nem jó érv egy másik esetben (azzal vádolják, hogy lopott)?! Tényleg?!

Hát ezt a blogot is felesleges volt megírni. Si tacuisses, philosophus mansisses!

-JzK- 2018.09.14. 13:17:11

Korai volt a ballibek öröme, bár érthető, hogy nagyon ki voltak éhezve a sikerélményre, elvégre az elmúlt 10 évben nem sok részük volt benne. Orbán direkt állt bele ebbe a konfliktusba, ha pár szimbolikus ügyben meghunyászkodott volna, az EPP bevédi, aztán slussz.

De elérte, hogy mindenki róla beszéljen, és a nyugati ember úgyis annyit fog ebből leszűrni, hogy Orbánt baszogatja az EU, és ki az az Orbán? Ja, az a faszi, aki kerítést épített a füstösinvázió ellen, de hát az tök jó dolog!

Amúgy meg az Európai Bíróság elmeszelheti a kétharmados szabály támadhatósága miatt, ha meg még a Tanács elé kerül, évekig tartó semmitmondás lesz, majd a jogászok széttrollkodják, meg a lengyelek és a csehek úgyis minden szankciót megvétóznak, tehát ezzel a dolog ennyivel le is van szarva, az EU magát égette be.

A ballibek ugyanazt csinálják ma, mint Kádár baloldali ellenzéke, akik mentek árulkodni az "óvóbácsinak" Moszkvába, hogy az ország vezetése elhajló, "revizionista". Pedig az adott geopolitikai körülmények közt ez volt a legbölcsebb, papíron betartani az elvárás minimumát, amúgy meg ott átbaszni Moszkvát, ahol csak lehet.

Most is ez van: az EU úgynevezett "alapértékei" micsodák? Gyakorlatilag a "sokszínűség" és a "tolerancia" kultúrmarxista fogalmai, magyarra váltva ez annyit jelent, hogy imádnod a négert, az arabot meg a buzit.

Én nem vagyok politikus, én bátrán fogalmazhatok olyan direktben, hogy teljesen igaz a vád, a nagy szart kellenek nekünk az EU "alapértékei", nekünk csak a pénzük kell, és az a helyes hazafias álláspont, hogy ha lehúzzuk őket, ahol és amennyire lehet, és amennyire csak lehet kijátsszuk az "alapértékeket", hogy Magyarország SOHA ne legyen négeres-buziházasságos undorító ország.

Vegye csak tudomásul minden hazaáruló baloldali: Magyarország fehér ország, és az is marad!

Kokeróország nem ország, fehér ország mennyország.

Jakab.gipsz 2018.09.14. 13:19:13

Ez egy szakállas vicc, az eredeti így szól: A "Jereváni rádió jelenti": Jereván főterén Moszkvics autókat, osztogatnak. A hír igaz csakhogy nem osztogatnak hanem fosztogatnak,

Pontosan úgy ahogyan a libbsik, modern demokrácia export címén művelni szokták.

A sátánfajzat Soros csicskásai, hazudnak egy jó nagyot majd ráfogják más ártatlanokra. Orbánt lopással vádolják, (a szólás szabadságra hivatkozva), ami nem igaz. Viszont az igaz , hogy Soros György áll a deviza piac manipulálása miatt, nemzetközi körözés alatt, az eu parlamentje pedig falaz neki, mert azt hazudja önmagáról, hogy filantróp.

chrisred 2018.09.14. 13:19:42

@TanNé: Ja, hát ha a börtön is piacképes alternatíva, aklor tulajdonképpen alig van a világon valami, ami kötelező lenne. :)

ami szabad 2018.09.14. 13:26:47

@Jakab.gipsz: Hát, ez elég ciki komment volt, és kihagytam volna. :) Nem tudom, melyik a viccesebb része: a sátánfajzat soros, vagy hogy orbán nem lop... Ismerek egy halom fideszest, de nekik sincs szemernyi kétségük sem felőle, hogy lop bizony. Nem kicsit, nagyon.

Emmett Brown 2018.09.14. 13:34:53

És ma ki bírta jelenteni, hogy aki Izrael politikáját támadja, az antiszemita. Komolyan beszarok.

munkanélküli informatikus 2018.09.14. 14:15:11

Így jár az, akinek a beszédeit nem hidegfejű IQ bajnokok, hanem pártkatona jóbarátok szövegezik. Persze az is lehetséges, hogy eleve egy látványos bukta volt a terv, valami távolabbi cél érdekében.

N. Barbie 2018.09.14. 14:34:01

@Rettegek mert ballib vagyok: ""Önök most nem egy kormányt, hanem egy országot és egy népet fognak elítélni. "
A jelentés címében Magyarország szerepel, és az országtól készülnek elvenni a szavazati jogot.
Azaz tényleg az országot büntetik."

Tipikus. mikor ugy tesz a fidesznyik, mintha nem ertene. Vagy tenyleg nem erti de okoskodik.
Az unios szerzodeseket xy akkori valamelyik fominiszter vagy ME irta ala MAGYARORSZAG NEVEBEN.
Igy a szerzodesek nem teljesiteset kizarolag az orszagon kerhetik szamon, nincs olyan, hogy orban fotolvaj viktor ellen inditjuk az eljarast, mert az o kormanya szarik a szerzodesekre.
Remelem eleg vilagos, egyszerubben nem lehet megmagyarazni.
Ezt ha te nem is, viktorka vilagosan tudja, csak az is jatsza az eszet, mert a MEGTAMADTAAZEUAZORSZAGOT az sokkal jobban hangzik a lakajmediaban a 2 millio zombinak, mint a valosag, hogy bocs gyerekek, tul messzire ment a mi kormanyunk es ti meg az orszag fogtok szopni miatta.

N. Barbie 2018.09.14. 14:50:46

@$pi$: Ertelmes erveles...szerinted, fidesznyik szerint.
A valosagban kozel sem.

Pelda.
Viktorka azzal probalja menteni magat a beszedeben, hogy hat kerem, Mo-n az EU-s palyazatokon egyedul indulo palyazok aranya az egeszhez (mittudomenmar mennyit mondott) 30%, az EU atlag is ott korul, es kerdezi hogy hol itt a problema.
Ezzel az ervelessel az a baj, hogy nem ez volt a kerdes.
A baj az, hogy az egyedul indulo palyazok donto tobbsege fidesz es orban kozeli csaladtag, haver, szomszed. Ezt valahogy elfelejtette hozzatenni a szazalekokhoz.
Remelem igy mar ertheto, hogy hogyan is csusztat a gazdad. Es az ilyenek neked az ertelmes ervelesek. Nem oreg, ezek szimpla kinkeserves csusztatasok.

vagz gondolom neked az is ertelmes erveles, mikor konkret dolgokat kernek szamon mafia viktoron, o meg ugrasztja a mindenhonnan kibukott, de EU kepviselonek meg jo szajert, aki egy joizut kommunistazza a jelenlevoket, de a vadakra egy szot sem szol.
Kulon aranyos, amikor olyanokat kommunistazik, ahol nem is volt kommunizmus, es az kommunistazik, akik immar 13. eve szabotaljak a kommunista mult feltarasat.

Bkkzol 2018.09.14. 15:08:05

Ha őszintén magába tekint(ene) Szar-gentini akkor beismerhetné, hogy a "korszak alkotó jelentését" csak pár barátjával megbeszélve ütötte össze.
Persze a maga szemszögéből érthető, hogy gondoskodik a liberális bevándorlásról. Sok az ilyen elhanyagolt "nő" minden felé. Majd csak meg lesz valahogy a napi betevő pár afgán , niger fiúból.

N. Barbie 2018.09.14. 15:18:17

@Bkkzol: Elobb talan olvasd el a jelentest, mielott csont nelkul benyeled a fidesz agitrop mentegetozest az egeszre, hogy ugyanis ez csak buntetes azert, mert nem engedtek be a migriket. Mondjuk beengedtek, de ez mar masik tortenet.
Vedd eszre, hogy ez a duma csak a fidesz es viktorka terelese, bagatelizalas, hogy ne kelljen a kinos megallapitasokra valaszolni.

ami szabad 2018.09.14. 15:32:27

@BéLóg: Mi van? Klónozzátok is már a barmát, hogy további 120 évet jósolsz neki? vagy a királyság átment közben és ráchel lesz tiborcz-zal a kövi uralkodó? Mert gazsiról már lemondott...

$pi$ 2018.09.14. 16:31:19

@N. Barbie: "30%, az EU atlag is ott korul, es kerdezi hogy hol itt a problema.
Ezzel az ervelessel az a baj, hogy nem ez volt a kerdes."

Nem ezt mondta. Ez hazugság.

"A baj az, hogy az egyedul indulo palyazok donto tobbsege fidesz es orban kozeli csaladtag, haver, szomszed. "

A jelentés azt kifogásolta, hogy igen magas az egypályázós pályázatok száma. Erre azt mondta Orbán, hogy nálunk 24%, az eu átlag 22%. Van mit tennünk, de e helyzet nem olyan katasztrófális, ami indokolná ezt az egészet.

Ez egy elég jó érv szerintem. Igaz, semmi köze nincs ahhoz, amit mondasz, de persze nem arról volt szó, amit mondasz. Vagy nem figyeltél oda vagy szándékosan hazudsz arról, hogy ki mit mondott.

$pi$ 2018.09.14. 16:35:06

@N. Barbie: "Kulon aranyos, amikor olyanokat kommunistazik, ahol nem is volt kommunizmus, es az kommunistazik, akik immar 13. eve szabotaljak a kommunista mult feltarasat."

A történelmi ismereteid botrányosan hiányosak. Sehol sem volt kommunizmus. Soha, sehol a világon nem volt kommunizmus egy percen keresztül sem.

Kommunistának azokat hívják, akik kommunizmust akarnak csinálni. Ilyenek mindenütt lehetnek, keleten is, nyugaton is, most is, amúltban is voltak. Sőt, az európai únióban sokan ma is büszkén vállalják, hogy kommunisták.

Szóval nem, nem ők mondtak hülyeséget, te nem tudod miket beszélsz.

$pi$ 2018.09.14. 16:39:13

@N. Barbie: "Igy a szerzodesek nem teljesiteset kizarolag az orszagon kerhetik szamon, nincs olyan, hogy orban fotolvaj viktor ellen inditjuk az eljarast, mert az o kormanya szarik a szerzodesekre."

Ez eddig rendben is van, de akkor miért mondják, hogy nem Magyarország, hanem a Magyar Kormány ellen járnak el. Miért bizonygatják, hogy nem Magyarország a célpont, ha a jelentés címében is Magyarország van és a szavazati jogot is Magyarországtól akarják elvenni.

Hogy világos legyen: az MSZP politikusok nem arra szavaztak, hogy a Magyar Kormánytól vegyék el a szavazati jogot, hanem arra, hogy Magyarországtól, így tőlük is vegyék el ezt. Az MSZP politikusai az ország ellen, így maguk ellen is szavaztak. Ha igaz lenne amit állítanak, hogy a kormány ellen vannak, akkor az mszp politikusok nem veszítenék el a szavazati jogukat, hiszen ők nem kormánytagok.

chrisred 2018.09.14. 19:45:46

@$pi$: Nem is veszítik el, mivel az Európai Tanácsban és az Európai Unió Tanácsában kizárólag a kormánytagok szavazhatnak.

N. Barbie 2018.09.14. 19:56:57

@$pi$: " Miért bizonygatják, hogy nem Magyarország a célpont, ha a jelentés címében is Magyarország van és a szavazati jogot is Magyarországtól akarják elvenni."

Hagyjuk mar a kodositest.
Nem bizonygatnak ok semmit, a gazdad mantrazza, hogy az orszag elleni tamadas blablabla.
A cimeben talan azert van MO, mint ahogy mar leirtam az elobb is, mert mas nem lehet benne. Az orszag neveben irtak ala anno a szerzodeseket igy szamonkerni is sajnos csak az orszagot lehet, nem a tolvaj kormanyt.
Ettol meg minden 20-nal nagyobb IQ-val rendelkezo tudja, hogy az eljarast kenyszerbol az orszag ellen inditjak, de az aktualis kormany dontesei miatt.
Szavazati joga meg szinten az orszagnak van, amit az aktualis kormany lat el. Igy megvonni is csak az orszagtol lehet. Nincs olyan, hogy viktor es maffiaja tobbet nem johet az EU-ba, de tisztesseges mas Magyar politikust elfogadunk. Sajnos nincs ilyen.
süti beállítások módosítása